Elmerengtem azon, vajon miért mostanában sanyargatja a lelkemet a gondolat, hogy tavaly nyár végén elvesztettük a babákat. Legalábbis Őt, aki a petevezetékbe ágyazódott be, hiszen Ő fejlődött volna, ha nem sodródik rossz helyre. Aztán eszembejutott, hogy talán azért, mert mostanában született volna meg. Ha....Meg talán azért is, mert van új lehetséges időpont a következő beültetésre. Meg még azért, mert Nünü tavaly nyár óta ráállt a testvér témára, anélkül, hogy mi bármikor is modntuk, kérdeztük volna. Megfogalmazódott benne az igény és ennek rendszeresen hangot is ad.

Kezdődött ugye a rajzzal, amit a műtét után (amiről annyit tudott, hogy kórházban voltam, mert fájta a hasam) a kezembe nyomott, hogy rakjam ki a hűtőre, és ami engem ábrázolt, hasamban egy babával, aki szerinte az Ő kistesója. Aztán gyakran sírdogált, meg szomorodott el, és miazokakérdésre elmagyarázta, hogy szomorú, mert neki nincs kistestvére. Nyilván látja a barátoknál, olvassuk a mesekönyvekben, hogy sokaknak van. Ő is szeretne. Mostanra már odáig fejlődött ez a vágya, hogy folyton ölelgeti a gyerekeket arcán odaadó szeretettel, a kicsiket dédelgeti, terelgeti, óvja (sokszor már-már zavaró kullancskodással:) és folyton az álmairól mesél, meg kitalált történeteket sző róluk. Mert szerinte kettő lesz N és F (N a lány, F a fiú, és már csak babonából sem írom le a teljes nevüket, mert megígértük Nününek, hogy ha lesznek kistesók, akkor bizony ez lesz a nevük, és ehhez tartjuk is magunkat).

A szívem facsarodik, mikor reggel elmesél egy ilyen álmot: "Képzeld Anyigebanyinger (remek, ez az új nevem mostanság...!!???:), azt álmodtam, hogy a Nagyika locsolgatta a virágokat, és én is segítettem Neki. És N pedig letépte a harangvirágot meg a primulát, mert Ő még kicsike, és nem tudta, hogy nem szabad leszedni. Elmagyaráztam a testvérkémnek, N-nek, hogy máskor ne szedje le, és kacagtunk ketten! -nevet- És képzeld, N-nek ugyanolyan haja van, mint nekem, ilyen kis kunkorodós és mindig nevetgélünk együtt!!!!" - és kacag. Meg akkor is könnyekkel küszködtem, mikor tegnap bepakolta a két babáját, egy fiút és egy lányt a pici babakocsijába, tolta az utcán Őket, és a szomszéd barátnőmnek mesélte: "Tudod Erzsi, Ők az én kis testvérkéim, N és F....."

Igyekszem legyűrni a szorongást és kevesebbet gondolkodni azon, hogy vajon meg tudjuk -e adni Neki azt, hogy testvérrel/testvérekkel együtt nőhessen fel.