Talán fáj a füle? Vagy mi okból emeli oda a gyerek a textilállatokat, plüssöket? Aztán rájöttünk, hogy ez neki az ölelgetés! Valahogy így leste el tőlünk, mert Őt is mindig az arcunk oldalához szorítjuk. Szorongatja magához a kis kedvenceit, de amikor szeretgetni akarja őket, a fejéhez tartja, és oldalrabiccenti a buksiját.

A homlokösszeérintést is magától kezdte, talán a bújáson kívűl ez volt az első tudatos és látványos szeretetjel. Utána már mi kértük, hogy "összedugjuk a homlokunkat?", és bárhol is van (ha éppen ráér), odamászik és homlokotösszeérintünk. Van megrendelése bőven. 

A simogatást is sokat láthatta tőlünk, ahogy pl. az ebeket szeretgetjük, mert hamar beépítette a mindennapjaiba. Kérésre is osztogatja, de csakúgy is részesülhetünk belőle. A minap este valahogy nem akart elaludni, pedig sosem volt gond a fürdetés és tejcsatlakozás utáni álombaszenderüléssel. Ezúttal két órán át feküdtünk mindhárman a sötétben, s Ő magyarázott nekünk a repülőről, integetett a csillagoknak, felhőknek. Majd énekeltünk neki, s mikor már úgy tűnt, hogy végrealszik, ismét meghallott egy kutyaugatást az utcánkban, és hirtelen felélénkült. A végére már annyira fáradt volt, hogy alig bírt felülni, de valahogy feltornászta magát. Megfogta az apja óriási kezét, az ölébe húzta, és husi kis kezével elkezdte simogatni a karját. Olyan nagyon megható volt!

Kijár a simogatás a szőrtesóinak, a babáknak, plüssöknek, de megsimizi a könyvben is a kedvenceit (párnaponta változik), és nekünk is marad belőle. Főleg az apjának, akivel gyakran úgy alszik el, hogy simogatja az arcát.

Puszifélesége is van, amiből nekünk inkább csak a levegőben küldött cuppanósak jutnak, ellenben az állatkái és a könyvlapok részesülnek belőle bőven. Olvas, aztán lehajol, és megpuszilja a rajzolt figurát. A fényképalbumban a múltkor Joepapa kapott a legtöbbet a fotójára.

Ha megkérdezi Tőle valaki, hogy "szereted a nyuszit", akkor megöleli. A "hogy szereti egymást az x és y" produkáltató érdeklődésre összeérinti a két, kezében lévő állatkát.

A dalolós kazettáját nézve, vagy ha mesekönyvet lapozgatunk, és olyan rész jön, ahol puszit adnak egymásnak, vagy ölelik egymást, Ő is ezt teszi velünk.

Mostanában mesélek neki elalvás előtt kitalálósat, előtte pedig megbeszéljük, hogy mit csináltunk aznap, és milyen kalandok várnak ránk másnap. Belefúrja a szemeit az enyémbe (milyen jó, hogy sokáig világos, ill. szürkület van), és áhítattal hallgatja. Mikor felfedez a történetemben egy-egy ismerős szót, mint pl. "betonkeverő", izgatottan felkiállt, s mutat az ujjacskájával, "bet", vagy "megyünk az autóval", akkor "tütü". A kitalálós mesékbe pedig olyan szereplőket építek, akiket a könyvből vagy a játékosládáiból ismer, és pl. betonkeverőt néznek, vagy autóval mennek, vagy szippantósautót figyelnek, vagy megölelik egymást, megsimogatja egyik a másikat, vagy összeérintik a homlokukat, és ekkor én is kapok ölelést, homlokösszeérintést, vagy simogatást.

Tündérfajzat.