Bandázunk. Nyomjuk a gyereknek a kultúrát, bekukkantunk játszókuckókba, dalolászófoglalkozásra, koncertekre, és izgatottan készülődünk a születésnapjára. Anyikával hetek óta alkotunk, Farkassal tervezgetünk, és töröm a fejem a legmegfelelőbb biomindenmentes tortán is.

Nünü már csak éppenhogy drakulás, ugyanis kikukkantottak a felső egyeskéi, és gyötri alul is egy ínypúpoposító fogacska. Alig bírom cipelni ezt a tizenegykilós szerelemgyereket. Erre Ő mit mod: Apa (na és mikor így szólítja Farkast, majd odadugja a homlokához a kis fejét?????!!! ), Papa, Agyi (Nagyi szlengje), károg ha a varjúra mutogat, és béget ha a bárányra. Ezen kívül sláger a "kukumba" és a "bambambő", no meg a "kaab", amit akkor használ, ha valamit el akar érni, megkaparintani.

Mittudmég a Miénk? Ha már elkezdtem a felsorolást, pedig nem is ezért jöttem....Olyan jó Vele huncutkodni. Paplanalábebújni és együtt rugdalózni és kuncogni a sötétben, fürdés előtt bírkózni, bújócskázni, bármilyen zenére, dalra táncolni, rengeteget és folyamatosan olvasni, madarakat nézni, kutyázni, Micizni, sportközvetítéseken drukkolni (hajrá fiúkra továbbra is rázza az ökleit), építeni amit rendre lerombol, kirándulni, fényképeket nézegetni (nem is gondoltam volna, hogy ilyen picik felismerik az arcokat képről, pedigde....kérdésre megmutat mindenkit a fotókon).....Mutogatja a testrészeit, a játékait, az állatokat a könyvekben (minden lapozóban van egy-egy kedvenc, amit ezerszer meg kell nézni), mindent ki- és bepakol, és a "gyere, öleld meg anyát" felszólításra odamászik hozzám és összeölelkezünk. Odavagyunk érte. 

Én meg beiratkoztam egy okosításra, és bár furcsa nélküle lenni, mégis élvezem, hogy tanulok.