Visszanézve a képeket előbb is feltűnhetett volna, de ugye elsősorban nem számolgattuk, hanem puszilgattuk a combjain megjelenő husigyűrűket (7,6 kiló, kb. 68 cm), így csak egy hete vettem észre, hogy az egyik lábán egy hurka van, míg a másikon kettő. És ez most nagyon nyugtalanít.

Mütyükre megkapta a négyhónapos oltásait, valamint a rotáslenyelőset is, és megmutattuk a hurkaeltérést a doktornőnek, aki nem aggódott túlságosan, de elküldött minket neurológushoz, és orthopédiára, hogy megnyugtató választ kapjunk. Jól fel is bosszantottam magam, mert két napos folyamatos telefonálgatásba, alázatos kuncsorgásba került, míg kaptam időpontot a neurológushoz szeptember közepére??!!!

Már néhány hete megfigyeltük, hogy Lulu előnyben részesíti a bal kezét, ha valamiért nyúlni kell, ahogy régebben is jobban szerette a fejét balra fordítani, és úgy aludni. Ezért vittük gyógyalapítványhoz egy darabig, bár mindenki csak legyintgetett, hogy túllihegem a dolgot. Aztán abbahagytuk, mert úgy látszott, hogy szívesen csuncsukázik a jobb oldalán is. De akkor jött ez a kéz dolog. A jobb mancsát is használja, ügyes is, apró dolgokat, cimkéket is birizgál vele, de szemmel láthatóan komolyabban és szívesebben használja a másik kezét.

Ami meg fura, hogy ha a bal kezét és oldalát mozgatja többször, akkor miért ott van a több hurka? Ahogy a lábán, úgy a karján is ezt figyeltem meg, hogy a jobb kezén nincs husifodor, míg a balján van egy.

Egyébként nagyon jól forog (hasról a hátára még nem akar, pedig azt gondolnám, hogy az a könnyebb), szopogatja a lábait, izeg-mozog, mindent a szájába vesz és rág, folyatja a nyálát patakokban (de a doktornő szerint a foga még nem jön), sokat hasal magától, és ilyenkor minden játékot megszerez, ami körülötte van, és ugyanúgy nyammogja ezeket, mint mikor háton heverészik. Tapogatja az arcunkat, és egy kis idő után az idegenekét is, hozzá pedig kurjongat, visít, sikít. 

Rengeteget beszél. Minden nap van egy új "szó", amire rákattan. Tegnap fedezte fel, hogy milyen jópofa hangokat lehet kiadni, ha kinyújtogatja a nyelvét, és egész álló nap ezzel aratta le a babérokat a nagyszülőknél.

Mosolyog és nevetgél, ez utóbbit főként befelé szippantott levegővel és teli szájjal teszi, de még nem az a gurgulázós, amit annyira várok. 

Alig van ideje enni. Tejcsatlakozás közben újabban megáll, ha hall valami zajt, és körülnéz, vagy ha Farkas vagy Anyika a közelben van, lecsatlakozik, és átforog a túloldalra, hogy meggyőződjön róla, még mindig ott vannak, és odadob egy mosolyt. Ha meg egyedül eszegetünk, akkor megáll, rámemeli a szemeit, majd vigyorog, és kiesik a szájából a cicim. Van úgy, hogy ilyenkor elkezd bájosan magyarázni nekem valamit, de olyan angyali mosollyal és kedvességgel, amitől meghatottan potyogtatom a könnyeimet a párnára.

Szólva aggódom, és nagyon, de nagyon szeretnék azonnal egy neurológust, aki megvizsgálná Mütyürkét, és  megállapítaná, hogy semmibaj.