Micit is megviseli a babázás, pontosabban a nélkülözés, amit a kicsi miatt kell elszenvednie azóta, hogy megtudtuk, már nem vagyok egyedül, és elkezdett kerekedni a hasam. Tartottunk a macsekbetegségtől, amit ki tudja hogy lehet, hogy nem kaptam még meg, pedig hány kóborcicát szorongattam életemben, kezdve a gyerekkori szeretgetéstől a későbbi cicamegmentésekig.

Imádta, ha megérkeztem Anyikáékhoz, mert tudta, hogy jóidőben lefekszem a fűbe, hogy megdögönyözzem, Ő meg ráfeküdhet a hasamra, vagy a hátamra dorombolni, de hideg időben, még a fagyos téli napokon is kimentem hozzá a kerti székébe, és összedugtuk az orrunkat. Most is rohan, ha meghallja a kocsinkat, de csalódottan kering a lábam körül, mikor nem kapja meg a simogatásadagját, mert féltem Mütyürkét, hiszen Mici nem a lakásban lakik, hanem héthatárban bandázik naphosszat.

Anyika esténként igyekszik kárpótolni a hiányzó simogatást, s mindezek ellenére Mici sem hanyagolja a társaságunkat, s ha már ölbe nem vesszük, odabújik a madáritatóhoz, belelógatja a lábát, s ott sütkérezik a társaságunkban.