Még három hetes sem volt Mütyürke, mikor hívtak bentről, hogy munka van (mellesleg alig értünk haza a kórházból, talán a második napon már érkezett levelem, hogy segítsek, mert nem értenek valamit, és mivel nincs helyettem senki, kitől kérdezzenek ugye...ha nem egy kedves barátnőmet hagytam volna a kakiban, akire rányomták a munkám maradékát, akkor aljasul tuti nem válaszolok. mer' ugye én felajánlottam, hogy a meglévő ügyfeleimet viszem itthonról egy minimális juttatásért cserébe, hiszen én csináltam az anyagokat tavaly év végén, amelyekkel megnyertük őket...de persze fizetni nem akar a főnököm).

Februárban is dolgoztam, így márciusban még tulajdonképpen két fizetésből jöttünk ki, bár igaz, a táppénzemet a kedves egészségespénztár november óta nem bírja elutalni, vagyis nem kaptam azóta még egy fillért sem a hivatalos szervtől (úgy, hogy szerintem vagy tíz éve nem voltam táppénzen, tehát azt sem lehet mondani rólam, hogy a bőrt is lerágtam már a bokájukról), az elmúlt négy hónapra (pedig az inzulin meg a cukormérőtappancsok sincsenek ingyen, nem is értem, ha egyedülálló anya lennék, és csak ez a jövedelmem lenne, mit csináltam volna, kiállok kalapozni az aluljáróba??!!!).

Na de, most megint hívtak, van két nagy munka, amiért persze több cég is ringbeszáll, vagy kardozik, vagy akárhogyis hívjuk, tehát meg kell még nyerni. Kedveskollégám jófej, ahogy Ő írta, most neki kell végeznie a "mocskos részét", ugyanis a főnököm nem áll le velem alkudozni, vagy beszélni, közvetítőt használ, vagyis Őt, és amint mi megbeszélünk valamit, kullog be szegény a hadiszállásra, és meghallgatja a leszúrást, meg a hogyisnedehogyfizetekannyit köröket.

Három hetem lenne a két anyag összeállítására, ami rengeteg telefonálgatással, árbekéréssel, agyalással és egyeztetéssel jár, és április végére kell leadnom mindkettőt. Itthonról tudom csak csinálni, egyeztetve Anyikával, aki így is nagyon sokat segít, de ha megállapodunk a cégemmel, akkor mégtöbbet kellene vállalnia (tény, hogy tejhordócicim csak nekem van, tehát szoptatni más nem tud helyettem). Megbeszéltem Farkassal is, mit szólna hozzá, aki persze szívesebben venné, ha végre nyugton maradnék itthon, élvezném a babázást, de belátja, hogy igen nehéz lesz kijönni egy fizetésből (a tartalékunkból ki kellett fizetnünk a szemét kivitelezőt, aki beperelt minket), s mivel én letettem a lantot, az össz havi bevételünk a negyven százalékára csökkent.

Szóval egyáltalán nem arról van szó, hogy kipottyantottam a gyereket, és máris a karrieremre gondolok, frászt. Látom, hogy nem elég hosszú a takaró még úgy sem, hogy nem is nyújtózkodunk, és könnyebb lenne, ha tudnék dolgozni, és nem csak Farkast terhelné a családeltartás súlya (túúúdom, férfi dolga, blablabla), ami a sokat hangoztatott most beállt sanyarú általános helyzetben senkinek sem könnyű.

De közben meg itt szuszog mellettem ez a pirinyó Migyerekünk a toligálhatós lenti kiságyában, oldalán a széken ücsörgő, kissapkát horgoló Anyikával, és úgy, de úgy foglalkoznék csakis Vele!!!!

Kénytelen voltam felállítani egy kényszeregyenletet ebben a helyzetben. Ahogy kérték, megírtam az összeget, amennyiért elvállalnám a munkát, ami kevesebb, mint amennyit eddig havonta kaptam, míg ott dolgoztam, de arra elég lenne, hogy nem állunk üres zsebbel, és végre lenne egy egészen pici tartalékunk vészhelyzetekre. Ha tehát megállapodunk, akkor ez a három hét kemény lesz, de a díjazásából megteremtenénk a mütyürketartalékot, ha pedig nem egyezünk meg, akkor úgy is jó, mert csak a gyerekre tudok fókuszálni még egy darabig, ahogy eredetileg is terveztük, s talán jön még később is megkersés, ha nem a volt cégemtől, akkor mástól (persze most nagy a szám, de majd nézzük meg, miként állunk április végén...).

Erre mit kapok ma válaszként? Akkor fizetik ki az általam kért összeget, ha megnyerjük a két pályázatot. Ami esetleg rendben is lenne akkor, ha csak rajtam múlna az egész, de vagy nyolc másik kolléga dolgozik majd rajta a saját szakterületén. Meg egyébként is, a többiek, akik ugyan nem otthonról dolgoznak, hanem bent senyvednek az irodában, Ők is kapnak fizetést, az eredménytől függetlenül. Tehát így nem vállalom. Még futottunk egy pár kört,  jól odakötöztem az ebemet a karóhoz, nem engedek, s várom a végső döntést. (hiába, nem találtam a képeim között karóhozkötözős kutyás fotót, csak ez volt:-)