Büdösbogarak gyalogolnak át az ablakon (nem biztos, hogy ez a hivatalos nevük, de Nagymama mindig azt mondta, hogy ne nyomjam össze, mert irtó büdös, mer' ez a büdösbogár, én meg azóta is elhiszem), legyek napoznak a ház oldalán, előbújtak a békák a tóban (és mekkorák!??), a vacogtatókoplalós hónapok után most újból etetjük a halakat, a krókuszok lassan elnyílnak a kertben, s már vaskos bimbóban bókolnak a nárciszok és tulipánok, nyuszifüleződik a kecskefűz, és illatos virágba borult a kikeleti bangita. Ma tettem egy rövidke sétát a ház körül (Anyika unszolására, aki szerint jót fog tenni a bömbölős hangulatomnak, ha frissen mosott fürtjeimet megmutatom a kertnek).

Ebarátom hétvégéig adott haladékot nekem, addig folytathatom az egybefüggő bőgéseket, de aztán vissza kell állnom a normál kerékvágásba, amely szerint csupán heti két sírásmegengedett......A friss levegő beszippantása, a békapeték megtekintése, a messzi dombok látványa tényleg lélekmelengető. Ezen is bőgtem. Még jó, hogy csak hét eleje van. Meg az is jó, hogy ma talán már világosban hazaér a kedvesem. Most szeretem az óraátállítást.

Na és az ibolyaillat, amelyhez szinte a földbe kellett dugnom az orromat, hogy érezhessem, mivel letépni nem akartam, így viszont a húzódó bikinivágásommal nem volt éppen kecses a mozdulatsor, pláne a feltápászkodás, de megérte.