Az ünnep miatti potyaszerdát ellazulásra, regenerálódásra szántam, hogy kipihenjem a szabadság utáni első dolgos hétköznapokat (a kéthetes szabadságból a második hetet sajnos mégsem tudtam kivenni, pontosabban berendelődtem...), s legalább a hétből ezen az egy napon kettecskén, nyugodtan nézhessük az Olimpiát, kanapénelnyúlósan, ahogy eredetileg is terveztük. Azonban bejelentkezett pasi mamája, hogy nálunk kívánja eltölteni a szerdát......

Farkassal már régen megegyeztünk abban, hogy ha az anyukája ellátogat hozzánk, letiltjuk a házimunkáról, legfőképpen a vasalásról, mert feletébb idegesítő, hogy ha mi pihenni szeretnénk, ráérősen ebédelgetni, fűben heverészni, Ő mindig sürgölődik, ezzel rávilágítva, hogy mi semmit sem csinálunk, csak ő dolgozik. Nem beszélve arról, hogy kemény kritikának veszem, ha lehozza a vasalatlan igeket, és nekiáll kivasalni, mert pl. ha én ellátogatok hozzá, nem fogom meg a tedihengert, s kezdem el kifesteni az étkezőjét, mert koszosnak találom annak falát.

Azért Farkasmama érkezése előtt még gyorsan rákérdeztem pasinál, hogy milyen programot tervez, és ugyenemfogzizegniamamád, semmi vasalás, házimunka, mire megnyugtatott, hogy perszehogynemdehogyis, csak lazulás lesz, üldögélés a kertben, sportközvetítésreszemodaszegezés. Akkorjó.

Az elmúlt hetek émelygéssel, hányingerrel és böfizéssel telnek (ahogy most hétvégét is végig nyűglődtem, rémes volt. szinte semmit sem bírtam tegnap lenyomni a torkomon), kezdenek lemerülni a telepeim, s örülök, ha vízszintesen lehetek, s csak nézek ki a fejemből. Éjjel meg ugye a sok pisitúrától nem alszom, így érthető, hogy ingerlélenyebb vagyok, mint amilyen szoktam lenni. De ennyire?

Kezdődött a randa zöld szőnyeggel, meg a rémes pohártartóval, amit magával hozott, annak ellenére, hogy egyetlen fia számtalanszor kérte kedvesen (a családi béke megőrzése érdekében, duzzogáselkerülési célzattal), hogy ne hozzon nekünk semmi ilyesmit a házba, mert valahogy sosem sikerül eltalálni az ízlésünket (gondoljunk csak a vonzó pizsire, amit kaptam tőle, vagy inkább ne is idézzük fel:-), utána meg jön a sértődés, ha nem használjuk. Ekkor a kutyához kezdett el dünnyögni, aki csóválva hallgatta a "látod, ha megöregszik az ember, már nem számít a véleménye...." felvonást.

Fekszem a kanapén, küszködök a gyomromban uralkodó felfordulással, amikor is hosszabb igencsak gyanus csend után megjelenik Farkasmama a nappaliban, karján egy halom tiszta de gyűrött inggel, mögötte pedig a fia, aki ígérete ellenére nem hogy nem állította meg az anyját, de engedelmesen cipeli a vasalót és annak deszkáját!!!???? Először szépen kértem, hogy ne tegyék, megállapodtunk, hogy pihenni jön ki a drágamama, tessen hát lelazulni, majd kicsit erélyesebben próbálkoztam, mire pasi közölte, hogy hátjó, akkor majd Ő vasal, azzal sarkon fordult, s felcaplatott az emeletre még egy adag vasalnivalóért......

Na ekkor hirtelen úgy begőzöltem, mint az öreg vízforraló a konyhában. Rémisztő voltam. Felpattantam az ágyról, magamból kifordulva üvöltöztem valami hasonlókat, hogy "jó, akkor vasaljon mindenki, látni sem akarlak Titeket!", meg "Tűnjetek a szemem elől!", a többire meg már nem emlékszem, s a hálószoba felé dübörögve összetalálkoztam Farkassal, aki a lépcső tetején lefagyva állt, hatalmas ingköteget ölelgetve, melyet elkaptam, s ami a kezemben maradt, ingerülten hajítottam le a lépcsőn......Mint egy gagyi tányércsapkodós filmben.....Majd befújtattam a szobába, ordítva becsaptam az ajtót, rávetődtem az ágyra, s próbáltam levegőhöz jutni, ami nem is volt olyan egyszerű, mert sokáig úgy dobogott a szívem, hogy a fülemben is éreztem. Borzasztóan rosszuléreztem magam.

Ő többször is feljött hozzám, de nem akartam sem nyilatkozni, sem megmagyarázni mi folyik odabent, s nem is nagyon volt mit mondanom, csak potyogtattam a könnyeimet, s iszonyúan sajnáltam magam.....Csupán drámai szinezettel kértem, hozzon fel egy üveg ásványvizet, mert én bizony egész nap ki sem dugom onnan az orromat, s nehogy szomjanhaljak. Auldtam és bőgtem.

Délután tértem magamhoz, fejem mellett egy levéllel, amiben meghagyta, hogy hazafuvarozta a mamáját (aki előtte kisvasalt...-ezt nem írta ki, de láttam az ingeket), Ő meg elmegy megnézni a repülőket, vagy valami mást, mert úgy sem akarom látni (zárójelben hozzátette, hogy még mindig nem érti, hogy miért).......Akkor meg ezen bömböltem.

Később felhívtam Anyikát, elregéltem az egész délelőtti műsoromat, hogy milyen ismeretlen düh és hiszti uralkodott el rajtam, s borzalmasan érzem magam, majd tárcsáztam Farkas mamáját, hogy zokogás közben elnézést kérjek tőle a kirohanásomért (persze odabiggyesztettem, hogy a probléma gyökere továbbra is ott van, jogos a sérelmem, csak a tálalás volt gusztustalan), s mindketten vígasztaltak, hogy ez bizony a másállapot, nyugodjak meg, mert minden könnycseppel ártok Nudlinak. "Ó, ha a bömböléssel ártok, akkor szegénynek már annyi....." -s újfent rázendítettem. Felváltva hívogattak mindketten, hogy jobban vagyok -e már, amitől csak rosszabbul lettem.

Másnap Anyika elpanaszkodta nekem, hogy Joepapa rákérdezett, miért hívogat engem tízpercenként, és mi ez a nagyügy, amiről ennyit tudunk fecsegni miketten, mire anyu ledarálta a kiborulásomat nagyvonalakban. Persze apu nem is értette, hogy mit kell a vasaláson ennyire kiakadni, pláne utána ezt boncolgatni, amitől Anyika is begőzőlt, és fél órát bőgött a kanapén, hogy mitnemlehetezenérteni:-)

Hamarosan megérkezett Farkas, bebújt mellém az ágyba, s máris kicsit javult a helyzetem. Még mindig szégyenlem magam, ha a tombolásomra gondolok.....S mi minden lapulhat még idebent....