Felhívtam a nőnőgyógyászt, akit Lius ajánlott nekem, s pár hónapja nála jártam, s törtem meg a nőgyógyásztalanságomat, reménykedtem, hogy csütörtök koradélutánra még be tud paszírozni egy ultrahangos vizsgálatra, de akárhogy próbáltam egyezkedni a recepcióssal, nem tudtak beszorítani egy öt percre sem.

A másik két orvos közül pedig egyiket sem sikerült elérni, egyszerűen nem veszik fel a telefont (lehet, rosszkor hívom őket, de nem olyan egyszerű a munkahelyemről titkosan telefonlni, még úgy sem, hogy szerencsére külön szobám van, s akkor csukom be az ajtót, amikor akarom). Marad a jövő hét péntek, Csillagszeműnél.

Amióta kiderült, hogy baba fejlődik a pocakomban, szorongás felhők tolonganak a lelkemen. Nem én gerjesztem őket, egyszerűen csak jönnek, s pillanatokra fájdalmat okoznak valahol a mellkasom tájékán. Máskor is előfordult már, hogy manók ültek a lelkemen, megmagyarázhatatlan okból szorították, préselték össze a mellkasomat, de most mintha felerősödött volna, s gyakrabban érzem.

Mindentől megijedek, összerezzenek (az autóban frászt kapok, hogy a kikanyarodó belénkszalad, pedig már lefékezett a jobbkezesnél, a suhogó ágról pillanatig azt feltételezem, hogy éjszaka leple alatt alattomosan leskelődő tag), s ilyenkor a mellkasomhoz kapom a kezemet....Negatív gondolatok tolakodnak a fejembe, mint pl. mi lesz, ha egyszer egyedül maradok, Farkas nélkül, vagy a szüleimnek valami bajuk lesz, és hasonló aggasztó dolgokon rágódom.

Eddig is elsodortak, magával ragadtak a dalok, de most méginkább libabőrözöm egy szép dallam hallatán, vagy éppen könnyeket potyogtatok...

Még mindig nem merem elhinni, hogy kisbabánk lesz, pedig rengeteget beszélgetünk róla Farkassal, beleolvasgatunk a frissen beszerzett könyvekbe, s tervezgetjük, mikor és hogyan osztjuk meg a boldog titkunkat a szűk családdal.

Péntek délután beugrottam egy újabb doboz tesztért, hogy otthon ismét meggyőződhessek róla (ha már nem jutottam el a nőgyógyászhoz), Bogócska még ott van, s biztos voltam benne, hogy mostanra a második csík is ugyan olyan erős lesz, mint a tesztvonalka. Bepánikoltunk rendesen, mikor öt perc elteltével a csíkunk olyan halovány volt, hogy csak a fény felé fordítva lehetett csak látni valamit belőke!!!!???? Farkas felkapta a pólóját, s elrobogott a bevásárlóközpontba (este lévén nem voltak nyitva a közeli gyógyszertárak), s három dobozzal tért vissza, melyek közül az egyiket kibontva és bevetve pontosan ugyanaz az eredmény tárult a szemünk elé, mint fél órával azelőtt........

Némi telefonos segítség után barátnőmmel közösen megfejtettük az okát: vizetpisilek. Folyamatosan iszom, legalább négy liter tiszta- vagy ananászlével kevert ásványvíz gurul le a torkomon, de lehet, hogy több is. Hát ezért! Huhhhhhh....Szóval még ott van!:-) A másnap reggel ötkor elvégzett teszt már határozottan sötétcsíkos lett.

A folyamatos hólyagszorítás mellett (ami azt jelenti, hogy egész éjszaka vándorlok az ágy és a fürdőszoba között) állandóan szomjas is vagyok, vagy arra ébredek, hogy a szokásos kedvenc hasonfekvős pozíciómban alszom, s a cicijeimet erős fájdalom kínozza, s ha már így feltápászkodtam, felkersem a wc-t......Hajnalban kelek, éppen csak pírkad, amikor én a tetőablakon keresztül bámulom az eget, s elmélkedem.