Szívem szakad értük, ahogy lógó nyelvvel, látszólag céltalanul baktatnak a forró aszfalton, s azon gondolkodom, vajon miként jutnak majd ivóvízhez, ha már aznap élelmet nem is találnak.

Ha mezítláb kimegyek a teraszra, a faburkolat perzseli a talpamat, a napon fekve alig bírom pár percig a forróságot, s félóránként szomjanhalok, ha nem jutok jeges hűssítőhöz. Papucsot húzok, kitekerem a napernyőt és elbújok az árnyékába, megnyomom a hűtőgépen a jégadagoló gombot, s már koppanak is a hideg kockák az üvegpoharamba.

És Ők? A kóborló kutyák? Kérlek, ha tehetitek, rakjatok ki nekik ivóvizet, egy régi lábasba, vagy egy műanyag edénybe, netán kidobásra ítélt mázas mélytányérba, vagy bármi más megteszi!