Feltúrta a szekrényt a régi szalmakalapjai után (az én kedvenc, nagykarimásomat, amelynek hullámzik a széle, sehol sem leltem), s talált is két mókás darabot, amelyek közül az egyiket, a messzireelállósat, égfelépúpozódósat az én fejembe nyomta, a másikat behúzta egészen a szeme alá, s onnan pislogott kifelé, mint a béka a lapulevél alól.
Karjára vette a hatalmas fonott kosarat, hónom alá csaptam a szakajtót, benne a metszőollókkal, befújkodtuk egymást citromillatú kullancstávoltartóval, feltettük a napszemüveget, s így indultunk el levendulázni, Anyi és én.
Már lefelé ballagot a nap az égen, estefelé járt, de még mindig forró és fülledt volt a levegő, kitikkadt pillangók, vadul zümmögő dongók és harsány hangú tücskök társaságában kuporodtunk le a bokrok mellé, s kezdtük meg a már hagyományos levendulaszüretet.
Hazaérkezve várt ránk a jéghideg görögdinnye, melyet a fiúkkal -Joepapa és Farkas- fogyasztottunk el a kertben, kellemes beszélgetés mellett.
Csupán azon sopánkodtam, hogy túl hamar végetért ez a nap.......
