Először aranyszárnyú angyalnak néztem, aki imád kutyákat ölelgetni, s szívalakú a szája, akárcsak az enyém.

Érdekes, amióta Lius rávilágított a csücsörim szívalakúságára, többen is megjegyezték, hogy jétökszívalakúaszád....azt tudtam, hogy lekonyulósvégű (egyszer egy átszabósdoktor majdnem bele is szúrt, de erről majd máskor, hogy feltöltse a legörbülését....), de még sosem láttam bele ezt a formát.

Egyébként az észrevételezés egészen pontosan így hangzott el, egy szoksásos nagycsaládi, olaszosanhangos ebédünk után, az asztal körül ülve: Lius a könyökére támaszkodva, csakúgy odavetette "Szívalakú a szád." Eközben Joepapa valami számítógépes bökkenő miatt fárasztotta Pötit, akihez meg Farkas beszélt párhuzamosan. Nálunk mindenki egyszerre beszél, mondja, ami csak eszébe jut, látszólag összefüggéstelenül, pedig nemis. "Milyen kááááád?"-kérdezett vissza az öcsém. Hát így. 

De aztán látom, hogy ez nem is a szárnya, hanem a kutya odáig tudja csóválni a farkát, ami azért elég fura. Na de mindegy, mert annyira helyes így is ez a festmény, annak ellenére hogy nemangyalos.