Kiszálltam a kocsiból, s csak éppen hátatfordítottam, s mire visszanéztem, már ott állt a mögöttem, mintha csak az égből pottyant volna elém, vagy odavarázsolódott volna.

Az angyalrajzolós, kedveskmunkatársam hamarosan elhagyaja a fedélzetet, így kolléganőmmel felkerekedtünk, hogy megszerezzük az általam megálmodott búcsúajándékát, amelyhez be kellett nyomakodnunk a forgalmas, bedugult, parkolóhelyhiánnyal küzködő belvárosba, annak is a sétálóutcás szívébe.

Elveszetten kanyarogtunk, tekeregtünk, míg végül rábukkantunk egy megfelelő méretű, tiltótáblamentes helyre, ahol maréknyi pénzérménkért cserébe leparkolhattunk egy félórányit.

Kilálló tomporommal az ülésen kotorásztam a táskám után, s a neméppen úrilányhoz méltó mozdulatból felegyenesedve már ott találtam egészen közel hozzám. Hasonló helyzetben összerezzentem volna, rögtön magamhoz szorítotom a batyumat, összébbhúzom a kabátomat, s szorongva hátrálok vagy elutasítóan fejetrázva elsietek, de még csak szememmel sem kerestem kolléganőmet, aki ekkor a közeli parkolóbedobálóval egyezkedett.

Olyan lenyűgöző látványt nyújtott, igazán megkapó teremtés volt! Igéző fekete szemét vékony, szénszínű vonallal hangsúlyozta, lehelletnyi sminkkel emelte ki arcának természetadta szépségét, sűrű, éjfekete, csillogó haját elegáns kontyba fogta, egyszerű ruházata tiszta volt és rendezett,  s bár egyértelmű volt, hogy mire megy ki az egész, magam is meglepődtem, hogy mégis belementem a játékába.

Mosolyogva hallgattam a begyakorolt előadást a szépségemről, meg a sugárzó személyiségemről, a jó szívemről és a tiszta lelkemről, majd felajánlotta, hogy jósol nekem. Ekkor ez a törékeny, aprócska fekete lány zavartalanul kisimította a hajamat az arcomból, s megkérdezésem nélkül egyszerűen csak kitépett egy apró szálat a homlokom tetejéről, s javasolta, hogy csomagoljuk be egy papirpénzbe, ami majd meghozza nekem a szerencsémet. Na ekkor azért elnevettem magam, de engedelmesen benyúltam a zsebembe -gondoltam, kivárom a végét-, kihúztam az ott lapuló ötszázas bankjegyet, és átadtam neki. A hajszálat gondosan a közepére illesztette, majd varázslós mormogás közben összehajtogatta egészen apróra, s mikor ezzel végzett, kért egy újabb papirpénzt, mert mint mondta, kettőbe kell bebugyolálni.

Itt állítottam meg a jóslást, kedvesen meglapogattam a karját, elmondtam neki, hogy mennyire gyönyörű, megbabonázó a megjelenése, festményre való, s nem ezzel kéne foglalkoznia, mire csak ennyit mondott: "Én csak ehhez értek, megmondom a jövőt. De tudd meg, neked tényleg gyönyörű a lelked!" -s búcsúzóul megszorította a kezemet.

Vajon van -e még igaz gondolata.....? Tud -e még érdek nélkül szeretni valakit....?

A tündéri kisboltban megvettük az ajándékot, betérünk egy elhozósmézestejesért, s kezünkben a papirzacskókkal és a műanyagKVspohárral sétáltunk a szikrázó napsütésben.