Akkor láttam hasonlót, mikor kórházban jártunk látogatóban lábadozó rokonunknál, s a folyosón mamuszos, csoszogva haladó nénikék pongyolája alól kivillant. 

Átvennem is egyedül kellett, mivel Ő veszélyt szimatolva elhúzta a csíkot a teraszra, hogy onnan kuncogjon rajtam összegörnyedve, miközben a drágamamája előhúzta az ajándékomat, eme vágyölős pizsamát......

Imádott nagyijaim is bele tudtak nyúlni néha egy-egy tenyérnyi rózsás hálóingbe, vagy volt olyanom is, aminek hegedülős macskák ültek a mellkasán, esetleg strasszból kirakott napocskák kergetőztek rávarrt kékfelhőkkel a hátamon, de azokban az alvósszerkókban volt valami báj, ami ebből a barackvirágrettenetből hiányzik.

Nem duzzognék annyira ezen, ha csupán az ízlésére vagy a pénztárcájára foghatnám a választást, netán hasonló stílusú darabokat látott volna rajtam valaha is, de egyiket sem pipálhatom ki.

Egyrészt nem is kedvelem a hosszúujjas-lábas alvósokat, sokkal inkább a kisgatyósvállpántosakat, rövidke hálóingeket, apró kis csipkével a szélén, vagy lehelletnyi fodorral a kivágása körül, ici-pici masnival az elején (itt nem említem a csupacsipke, csakleszaggatnivalósakat, mert azokban kényelmetlen aludni). Egy darabig kerestem hátul- vagy előlgomblolódós kezeslábasalvóst, ami nagyon kényelmes lenne, ha nem csak babákra lehetne kapni, és léteznének nőies darabok is, de én még nem találtam (kicsit hasonlít a régesrégi csíkos férfifürdőruhákra, csak nyilván bővebb és puhább anyagból készül).

Viszont szerzett néhány kellemes percet ez a lankasztó ruhadarab, mert arra nem vetemedtem, hogy felvegyem, de gyakran fenyegetőzöm vele pasi felé, hogy egyik este megteszem, s csak azért nem mertem mégsem, mert Ő meg visszavág azzal, hogy akkor majd jól lefényképez ebben a nénikésalvósban, azt meg azért mégsem.