A napsugarak egy pillanatra sem bukkantak elő az összefüggő felhők közül, de a tavaszillatú levegő kicsalogatott minket a kertbe.

A tegnapi borongós folytonesős, déliglustálkodós, ágybanreggelizős nap után jólesik kimozdulni a házból, sétálni az ébredező növények között, felmérni a cudarabb napok hagyta nyomokat, s felfedezni a türelmetlenebb rügyecskéket, a még mindig az ágakon himbálódzó élénkszínű bogyókat.

A tó felszínén teljesen elolvadt a jég, amely két hete még olyan vaskosra hízott, hogy Farkas rámerészkedett lékvágás közben, s ott pózolt a baltával, hogy bátorságát bizonyítsa, s hogy megörökítsem a családi albumunkba. Féltettük a halakat, aggódtunk, mikor majd felolvad a jégborítás, élettelenül lebegnek a víz felszínén, tán nem vészelték át a hetekig tartó vacogtató kását, de ma reggel örömteli létszámellenőrzést tartottunk (na persze vannak vagy ötvenen, így nem névszerint kerestük őket), s úgy tűnik mindenki megvan, a pirosak, a pöttyösek, a fehérek, feketék, a kívánságos nagyhalak, s a már nálunk felcseperedő aprócskák, akiknek még színük sincsen. Mind ott kavarogtak a száraz nádak között.

Amikor külső burkolatot kerestünk a kinti terszra, az oda felvezető- és a bejárat előtti lépcsőre, rögtön a régi padlástéglák jutottak eszembe, s valami hasonló után kutattunk, ami harmonizál a téglákhoz, olyan, mintha időtlen idők óta ott lett volna, de mégis bírja a fagyokat. Találtunk is, a cégvezető állította, hogy bírja a nagy mínuszokat, szépen fel is tette a mi burkolóbácsink, s azért a biztonság kevéért még le is kenettük, impregnáltattuk. Ennek ellenére az első télen is feljött pár darab, apró darabkákra fagyva, és sajnos most a lépcső laja is megadta magát.....Lehangoló látvány. Lacibácsinknak lesz feladata tavasszal (Ő a burkolóbácsink, aki annyi idő töltött nálunk, egyrészt mert szerintem imádott itt lenni, másrészt mert irtó lassú. Úgy szeretett minket, hogy mikor tavaly nyáron előttünk haladt az autójával, dudált, hogy áljunk félre, s mint egy régi családtag, úgy borult a nyakunkba, hogy mennyire hiányzunk neki. Volt úgy, hogy kijött hozzánk szombat reggel, de már a kapuban jelezte, hogy nagyon rosszul van, gond van a vérnyomásával, aznap nem tud már dolgonzni, de itt mesélt az életéről jópár órát, megreggelizett, elkávézgatott, megmérette a vérnyomását, majd délben hazament. De olyan fazon volt, hogy elnéztük neki.)

Levagdostam a krizantémok-, békavirágok elszáradt ágait, amit őszderekán nem tettem meg, s a zörgős botok alatt már kikandikálnak a zöldülő levelek, békavirágkezdeménykék. Találtam rózsabimbót a kerítésre tekeredő futóson, amely már igyekezete ellenére tél előtt nem tudott kinyílni, így a hideg konzerválta, hogy most gyönyörködhessünk benne.

Idén kevés madár keresett fel minket, nem tudom, mi lehet az oka, így a narancssárga bogyókat sem dézsmálták le az ágakról, melyek sűrű csomókban csüngenek, üde színfoltkén díszítik a kertet, amely azért még igen kopár. Rügybefakadt a kikeleti bangita, s a másik bangita is, amelynek a pontos nevét nem tudom. A varázsmogyoró azonban még barnás-szürkés rügyeit szorosan bezárta, mintha téli álmot aludna, pedig azt hittem, Ő fog előszőr virágbaborulni.

Bezzeg pókokkal már találkoztam, miközben a vizes levélkupacokat kapartam a kezemmel...ezek mindenütt nyomulnak?????? Egy kedves katicabogár is szunyókált a levelek között, gyorsan visszakupacoltam neki, hátha ott lakik, én meg feltúrom a kéróját.

Ahogy elolvad a hó, a jó kis ebcsalogatós szagok előkerülnek, s a valamire való kutya ilyenkor beleszimatol a vizes földbe, orrával túrja a vizes avart, amitől úgy néz ki, mint egy varacskosmalacka.

Egy félembernyi szemeteszsákot megtöltöttem a lenyisszantott kertihulladékkal, majd elégedetten körbejártam a tavat, amikor a vasútitalpfákból kialakított két lépcső mellett megpillantottam az elős hóvirágokat!!!!!!!!!!!!!! Ez a kisvirág, a maga bájos megjelenésével, kecses formájával, s kedves üzenetével, hogy mindjárt itt a tavasz, mindig lenyűgöz! A törékeny kis szirmok, melyek bókolnak a jobbidőknek, küzdenek a faggyal és hóval, s első felbukkanásukkal mindig kicsalnak tőlem néhány könnycseppet, s átjárja a lelkemet valami megfogalmazhatatlan érzés.

Farkast kiáltottam, hogy azonnal rohanjon, aki azt hitte, elestem, mikor meglátott térdelni a nedves fűben, ahogy fejemet egészen lehajtottam, s szemeztem a hóvirágainkkal. "Nézd, nézd, itt vannak, kibújtak!!! Jön a tavasz!!! Ez csodálatos!"- harsogtam, s hosszasan összeölelkeztünk a koránérkező hóvirágok felett.