Most, hogy tele vagyok tenderekkel és megbeszélésekkel, és nem jöhetek be zsebes, lógos gatyában és pólóban, hanyagul feltekert hajjal,  beköszöntött a kánikula, mikor a sötét zakóban meg lehet sülni .

Úgy érzem magam, mint egy szardíniásdobozban, bizniszvumenszerkóban feszítek, pontosabban egy decens kis halszálkás nadrágkosztümben....Persze túúúúdom, hogy dolgozhatnék olyan helyen is, ahol minden nap kötelezően alakíthatnám a mai szerepet (ki tudja, talán még élvezném is), de szerencsére a heti egy-két kiöltözős megjelenésen túl mehet a laza szerkó (ami azért nem összekeverendő a nagypapám által trógercuccnak nevezett viselettel, csupán nem indulnék el benne prezentálni).

Tudtuk, hogy eljön ez a nap is, amikor pasi és én ugyanazon ügyfél meghívásának teszünk eleget, és cégeink, mint egymás versenytársai egyazon megbízásra hajtunk. Érdekes egy helyzet, mert persze nagyon szeretném, ha Ő is sikeres lenne, és sok ügyfelet nyerne, drukkolok is neki, de szem  előtt kell tartanom a cégem érdekeit is, így a felkészülés teljes titoktartás mellett történt, semmit sem beszélhettünk meg, ami nem volt könnyű, de sikerült:-)

Pénteken is késő estig dolgoztunk, majd vasárnap pasi bevonult a melóhelyére összerakni az anyagot (mindeközben Anyika és én felkrokodiloztuk a hozzánk csatolt féltelek kerítésére a nádat, hogy a szomszédok ne bámészkodjanak át) és csak sötétedés előtt nem sokkal állított be, de legalább együtt vacsoráztunk a teraszon, az is valami:-)

Egy-két hét múlva hirdetik ki az eredményt, amit így méginkább fokozott izgalommal várunk, és remélem, hogy kettőnk közül kerül ki a befutó.

Kinyerma....