Süt a nap, itthon vagyunk, nem zavarja meg senki a mi kis bandánkat, ültetgetünk, halászunk a tóból (na persze nem halakat az ebédhez, csak a felszínén úszkáló trutyikat, elszáradt nád darabkákat, belehullott leveleket, stb.), a kutyák élvezik a szabadságot, hemperegnek a fűben és kergetik egymást a ház körül,  kölcsönösen örülünk egymás társaságának (nekik az a legnagyobb boldogság, ha velünk lehetnek, meg persze ha virsli van vacsorára:-))).

Nem történik semmi különös, ez egy egyszerű nap, mégis elvarázsol.... Mindent olyan szépnek látok...

Elidőzik a szemem z öreg tálalónkon, amit megmentettünk egy Tisza melletti falucskából és még csak fel sem újíttattuk, csak megtisztítottuk és a helyére állítottuk (úgy éreztem, hogy pont nekünk kellett rátalálnunk, mert centire pontosan befért a kitalált helyére), rajta a gyümölcsöskosárral és az azt körülölelő angyalokkal.
Ülök a hoszú asztalnál, nézem a kedvesemet, a kutyákat, a kertet, a tulipánokat, az öreg bútorokat, a fényeket..........................Egy pillanatra elhiszem, hogy ez mindig így lehet...

És észreveszem, hogy csak úgy mosolygok.