Nem kérdezgetjük róla, csak meghallgatjuk. Olyan ez, mint a képzeletbeli barátok. Pár hónappal ezelőtt kezdődött, akkor hallottunk a "másik családjáról" először. Két házzal odébb laknak tőlünk, és ott Ő az anyuka és nyolc gyereke van. Néha meséli, hogy most ikreket vár, Lénát és Sofit, akik annyira nyomják a hólyagját, hogy gyakran kell pisilnie (mindent bevet, amit tőlem hallott:). Amit megtapasztal a "való életben", gyakran átülteti oda, a képzeletbelibe. Pl. mikor arról beszéltem, hogy mennyire szeretem a dinnyét, rögtön meséli, hogy az Ő kertjükben rengeteg dinnye terem, és bármikor átmehetünk hozzájuk szedni. Lakik ott egy rózsaszín cicájuk is, aki szintén kórházba került, amikor Alfiról meséltünk Neki, hogy elkóborolt és elütötte egy autó. A rózsaszín cicát is gyógyítgatták. Szóval már egy egész mesekönyvet meg tudnék tölteni a történeteivel a "másik családjáról".
Szombaton elmondtuk Neki a kutyusokat. Kértem, hogy üljünk le együtt Apacával, mert szeretnénk valamit megbeszélni Vele. Napok óta beszélgetünk már az angyalok városáról, hogy ott van fent a két dédimamája is, akik az én nagyikáim és Őt nem ismerték személyesen, de onnan figyelnek minket. Megnéztük a Fel c. mesefilmet, amiben a bácsi felesége mehalt és emlékezik rá mindig. Farkas mesélt az oroszlánkirályról, ahol a kisoroszlán mindig beszél az apukájával, aki szintén az égben van már. Nagyon érdekes és megható volt, ahogy reagált.
Őszintén elmondtam Neki mégegyszer, hogy Alfi elkóborolt, elütötte egy autó, mert sösét volt és már semmit sem hallott sajnos. Fügi pedig nagyon beteg lett, próbáltak segíteni rajta, mi is mindent megtettük, de sajnos elpusztult az állatorvosnál. És most mindketten az angyalok városában élnek tovább, mi pedig szeretettel emlékezünk rájuk. Megsimogatta az arcomat és mosolyogva mesélte, hogy az Ő kertjükben is lakik egy Alfi meg egy Fügi és egy Bendegúz, és bármikor átmehetünk hozzájuk, ha szeretnénk Őket látni. A rózsaszín cicáját pedig meggyógyították az orvosok. Néha beleszürcsölt a szívószálas joghurtjába, aztán csak beszélt és beszélt a másik házról, a kertről, a kutyákról, hogy ott három kutyájuk van....Aztán időnként kiesett a "szerepéből", és megkérdezte: "És akkor most Alfi meg Fügi már ott van a nagyikáidnál Anyaca? Ők fognak vigyázni rájuk?" Megvárta a választ és folytatta a mesét a másik házról...Nekem potyogni kezdtek a könnyeim, hiába igyekeztem visszafolytani. Mondtam Neki, hogy nem baj, ha szomorúak vagyunk egy kicsit, meg hiányozni is fognak a kutyusok. Odajott, lepuszilta a könnyeimet ("megiszom a könnyeidet Anyaca!"-mondta mosolyogva és átölelt). "Majd kiválasztunk egy-egy fényképet Róluk és előhivatjuk nagyban a falra, és mindig látni fogjuk Őket így is. És majd mesélünk róluk, hogy Alfinak milyen kis büdös volt a szája, Fügi meg mindig hogy vigyorgott, mikor hazaértün...és így emlékezünk rájuk" - mondtam neki. "Pont úgy, mint a mesében a bácsi a nénire, igaz?" - kérdezte.
Azóta többször felhozta Őket a két nap alatt, csak úgy. Nyilván foglalkoztatja a téma. "Anya! Az Alfi és a Fügi tényleg nem jön haza többé?" - láttam, hogy könnyes lesz a szeme, de nem sírt. Utána megint mesélt a rózsaszín cicájáról.
Megbeszéltük, hogy ha úgy érzi, akkor keresünk majd egy kutyusbarátot Bendegúznak (aki amúgy nagyon más lett, mióta egyedül maradt.....), és Neki egy csodakutyát. Azt mondta, hogy legyen fehér, mint Fügi, és legyen fekete, mint Alfi, szóval egy fekete-fehér kutyust keresünk majd.
Régebben azt hittem, ha majd egyszer elveszítjük a kutyusainkat, azonnal szeretnék majd másik ebeket a házhoz. De most, hogy ez megtörtént, hallani sem akartam róla..sőt, még a nyusziról sem. Elutasító lettem. Eltelt azonban pár nap, és annyira hiányzik a kutyalégkör, hogy el sem tudom mondani. Látom Bendegúzon is, hogy egyedül van, nagyon. Egy hét kellett neki ahhoz, hogy egyáltalán feljöjjön az emeletre, ahol eddig mindig aludtak együtt. Egész nap lent feküdt az előszobába, ha pedig kinyitottam a bejárati ajtót, kiült a lépcső aljára és csak nézte az utcát szinte mozdulatlanul. Míg hárman voltak, folyton a kertben akart lenni, ugatni, járőrözni, úgy rohant ki, ha hallott valami zajt, minhta puskából lőtték volna ki. Most nincs kedve kimenni, éppen csak kiszagol. Ki kell mennem vele és sétálni mellette, hogy Ő is jöjjön.
Azért azt tudni kell, hogy Ő egy morgós, kötözködős és amúgy félős típus, szóval nem tudom, miként reagálna egy új ebbarátra. Meg hát Ő is már elmúlt 12 éves. De azt látom, hogy most lelassult és szomorú. Sok felajánlást kaptunk, hogy hoznának nekünk kutyust, de egyelőre még nem döntöttük el. Az biztos, hogy egészen pici, kölyökkutyus jöhet szóba, aki Nünü mellett csepededhetne fel. És mivel Ő kicsi méretűt szeretne, kistestűben gondolkodunk, már csak Benő miatt is. Leginkább is egy fekete-fehér spánielen töröm a fejemet.
