Együtt festették a díszletet, a fákat, a háttereket, a papirházat, mindent. Le a kalappal az ovónénik előtt, akik kitalálták, betanították és elkészítették a gyerekekkel az évadzáró színdarabot! Majd két hónapon át dolgoztak a kicsikkel, míg összeállt minden. A Migyerekünk nem akart szerepelni. Kicsit le is görbült a szám, mert nem értettem, vajon miért nem élvezi a szereplést, hiszen én kicsinek mindig imádtam, és olyan jó móka, sajnáltam volna, ha teljesen kimarad belőle. Persze mindenkinek a szerepét kívülről fújta, otthon mindig eljátszotta az egészet nekünk, de még hallani sem akart saját szerepről. Aztán a végén megkapta a virág szerepét, ami valljuk be, sok szövegtanulást nem igényelt, bár Ő nyitotta a darabot a gazdasszonnyal, kuporgott, majd a locsolás miatt kinyílt (akkora hévvel és lelkesedéssel nőtt meg és borult sziromba, mintha oszkárra pályázna ezzel a virág alakítással:) Boldogan integetett nekünk, izgalomnak nyomát sem láttuk rajta, élvezte a virág szerepet, egészen addig, míg a zseniális szirombontását nagy nevetés és taps nem koronázta, amitől azt hiszem, megijedt, vagy ahogy később mondta, úgy hitte, hogy kinevetik, meg hangos is volt a közönség, és a reakciója a következő volt: durcás fejet vágott, toppantott, lekapta a virágjelmezt a fejéről és dühösen elhajította:)
A darab végén büszkén meghajolt a többiekkel és azonnal kinézett rám, hogy látom -e, mit szólok hozzá. Imádat!
