Az úgy van, hogy amíg a hasamban volt Nünü, azt gondoltam, hogy milyen jó lesz, ha kint lesz és szemmel tudom tartani folyamatosan, mert akkor már kevésbé aggódik az ember. Aztán mikor egészen picike volt, azt hittem, később, ha majd el tudja mondani, hogy fáj -e valamije, na majd akkor lesz könnyebb. Egyáltalán nem az. Mindentől kitör a frász. És nem csak engem, az apját is. Ma reggel Farkas segített neki a popótörlésben, és az első papirtörlésnél havány vérszerűt talált a papiron (sajnos nem mutatta meg). Nem volt szorulása, nem is panaszkodott fájdalomra. A vízbe pottyant végterméket megnézte, az nem tűnt véresnek egyáltalán. Azt sem mondhatjuk, hogy valami pirosat evett a gyerek (mert hogy még mindig nem eszik szinte semmit, pláne olyat nem, ami piros). Hívtuk a doktornőt, de ki van kapcsolva. Farkas nem biztos benne, hogy vér volt, mert nem volt élénk piros, de nem is tűnt végterméktörleménynek. Ráadásul szegény két napja sír az ovibaérkezéskor, mert azóta nincs bent a barátnője, Kinga. Apaca fél órát marad vele, míg megnyugszik.