Kunkorodó végű tincsei álomtól kuszálódva tekeregnek a párnán szuszogó kis feje körül. Némelyik tesz egy kis kitérőt a homlokánál, majd onnan kacskaringózik tovább az ágynemű puhaságába. Elégedett mosollyal élvezem a látványt, imádom minden szál haját, az éppen csak nyitvafelejtett fodrozódó száját, a feje fölött hagyagul szétvetett kis karjait, a körmeiről lekopott színes lakkmaradványt (az angyalok hozták az adventi naptárba, hatféle színű lakk hercegnőknek...), az ütemes szuszogását és a meleg kis lábát, ami hozzáér az enyémhez a takaró alatt. Türelmesen várom, hogy felébredjen, küldjön nekem egyet a reggeli mosolyából, kezei közé vegye az arcomat és elmesélje az álmát. Ezzel telnek most a napjaim. Beszippantom az illatát, elraktározom minden kis mozdulatát. Mint aki sokáig nem evett, s most korlátok nélkül habzsolja az ételt. Apró dolgok, melyek hatalmas jelentőséggel bírnak.
Napközben lent fekszem, a kihúzott kanapén, így akár hárman is el tudunk nyújtózni a takaróm alatt. Társasozunk, kártyázunk (imádja ezeket a játékokat, bár a nemnyerés elfogadását még tanulni kell:), matricákat ragasztgatunk a titkos füzetébe (matricaragasztás is régóta komoly jelentőséggel bír nálunk), mesekönyveket olvasunk (a fa alá érkezett többek között a "Voltegyszer egy" c. köny, egyszerűen gyönyörű), rajzolunk az új filcekkel (természetesen kapott csillogósan fogó tollakat is, mert minden jöhet, ami csillog), lovazunk, legózunk, kucogunk és beszélgetünk. "Olyan jó, hogy nem vagy kórházban!"-mondja, és szorosan átölel. "Tudod, mindig csak rád gondoltam anyaca, húzott a szívem hozzád, de hiába vártalak." Beszélgetünk a kórházról, sokadszorra kérdez az infúzió miatt nagyon belilult kezemről és mesél, milyen volt, mikor nem voltam itthon.
Elsején bementünk reggel hétre, átöltöztem hálóingbe és vártunk. Dr Talánő ügyelt, megnézett UH-n, ahová Farkas is bejöhetett. Most először láttuk igazán mozgolódni a kis Gumimacit, növögető kezeivel és lábaival hadonászott és bukfencezett. Meghallgattuk a szívverését, megcsodáltuk úgy, ahogy van. Dr Talánő szerint lehet, hogy a hematóma kezd felszívódni, mert bár még mindig nagy, de vannak benne foltok, amit Ő a felszívódásnak tulajdonít. 9 hetes és 3 naposnak mérte. Javasolta, hogy menjek majd el magzatvízvételre, főleg a hematoma miatt (állítólag az AFP a hematoma miatt fals eremdményt adhat, meg ugye a korom miatt is, meg persze azért is, mert nem indult felhőtlenül a terhesség. Eldöntöttük, hogy elmegyünk. Ugyan még nem tudjuk, hova, ki a "legjobb" a pocakszúrkálásban. Hajlok arra, hogy az istenhegyis dokihoz menjünk (a MÁV-ban végzi), akihez Nünüvel jártunk szűrésekre, és akihez most január vége felé is bejelentkeztünk. A kórházban a mellettem fekvő lánynak is Ő csinálta. Legjobban a kockázatoktól félek, hiszen annyi minden történt már velünk.....
Vérzés már nincs, kb. 3-4 napja. Maradt viszont a kis fájdogálás, görcsölés, amire magnéziumot meg sok Cvitamint szedek. Azt hiszem, ha eddig izgultam minden pisilés előtt, most aztán rettegve nézem meg folyton a wcpapirt. Az utrogestánt még szedem, napi 3x2 bogyót dugdosok fel.
Kerülnöm kell minden bacit, mert a doki szerint most végzetes lehet minden kis fertőzés, főleg a lázas. Erre persze Pöti, aki még mindig nálunk tannyázik (több mint egy éve) lebetegedett tegnapra. Próbálom kerülni. Még jó, hogy nagy a ház.
Szeretnék válogatni a sok-sok fotóból, amit Nünüről készítettem az elmúlt időszakban, de egyelőre szigorúan fekszem és nem tehetem.
A szilveszter rendhagyó volt. Nünü minden évben kivárta velünk az éjfélt, az ablakból néztük a tüzijátékokat mindenfelé. Ám most kipurcant már tízkor, s vele elaludtam én is. Nem fogadtam meg semmit, nem tűztem ki célokat, pedig lenne mit.......
Kívánok Nektek nagyon boldog Új Évet és nagyon szépen köszönöm, hogy itt vagytok!
