Csütörtökön és pénteken voltunk oviban, majd pénteken nyöszörgött éjjel (nem igazán szokott, és ugye mivel összebújva alszunk - isteni, modtam már:)?- szinte mindent észreveszek), átnyúltam a kis homlokához és éreztem a lázát. Hajnali négykor lázcsillapító, azt mondta, nem fáj semmi. Reggel nem volt láz, elmentünk cipőnézőbe, de ramatyul érezte magát, sírdogált, nyűgös volt, felment a láza. Annyira liehegett a kocsiban, hogy elrohantunk az ügyeletre. Nem láttak rajta semmit (fülvizsgálószerkezetük nincs, jó, mi?), a hasán sem, pedig reggel óta mondogatta, hogy fáj. Tapogatták, de sírt, hogy nem is fáj. Antibiotikumot kapott. Láza vasárnapra ment le (kúp és kanalas felváltva csillapította), kedve egész jó, de a hasát néha mondogatja. Úgyhogy ma sem volt ovi és holnap sem lesz. Aggódunk a hasa miatt, mert tényleg mondogatja és sápadt is, ugyanakkor meg fut, játszik egész nap. Enni alig eszik, még a kedvenceit sem, csak pár falatokat. A vakbélgyulladást is felolvasta nekem Farkas, most amiatt is ideges vagyok.

Ölelgetett délután, elhalmozott szeretettel és ezt mondta: "Anyaca, ez a legboldogabb napom. Tudod azért a legboldogabb, mert velem vagy és belebújhatok az ölelésedbe."