Érdekes, amikor azon aggódsz, hogy vajon rendben kiolvadtak -e az embrióid.....Meg az is, amikor próbálod megfogalmazni a kérdést, amit majd a telefonban teszel fel a biológusnak, mikor a megadott napon pontban kilenckor odacsörögsz, hogy mi a helyzet az ötnapos gyerekeiddel. A gyomorgörcs pedig minden alkalommal ugyanaz, mikor az intézet felé vezető útra kanyarodunk. Még akkor is, ha legalább száz alkalommal jártunk ott, túl vagyunk nyolc beavatkozáson és számos ellenőrzésen, rengeteg tárogatáson és zavartantopogáson. Viszont már egyáltalán nem okoz gondot, hogy hasba kell szúrnom magam, vagy alulról fel kell dugdosnom a hormonbogyókat.

A peteérésnézésen volt egy kis gubanc, ezért kaptam pár bónusz alkalmat, és ha jól emlékszem, ezen ciklus alatt ötször is prezentálhattam az alfelemet, míg a beültetésig eljutottunk. Ugyanis az először talán 14 mm-esnek mért tüszőmet (bal oldalon) két nap múlva két mm-rel kisebbnek látták (ütemesen növekedniük kell, nem pedig összemenni - amúgy tegye fel a kezét, aki tudja, hogy az adott ciklusban mekkorára növeszti a tüszőit és hány mm-es a méhnyálkahártyája, hm??!! én bezzeg tudom, akár grafikont is rajzolhatok belőle, höhö:). Ezért szorosabb ellenőrzés alá vontuk a rendetlenkedő tüszőt, ezzel némi plusz izgalmat okozva az egyébként is idegeskedő típusomnak. Két nappal később Dr. Csillagszemű tudni vélte - mikor mégis normális növekedést láttunk a monitoron (Ő, és ugyan nekem is mutogatja évek óta, de nem lettem okosabb, továbbra is mákostészta)-, hogy azért mérhetett előzőleg nagyobb tüszőt, mert most kettőt lát, és biztosan egymás mellé kerültek, és egybe méicskézte le. Vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy még egyszer kukkantunk, és engedélyezte a repesztő injekciót, másnap órára meghatározva (ettől én mindig vacakul vagyok, így sajnos Lius leánybúcsúját is le kellett mondanom....).

Többször elmagyaráztam már az itthon érdeklődőknek, hogy most pontosan miként zajlik a folyamat, mert ugye ezúttal a múltkori lombik alkalmával történő petesejt leszívásnál nővögető embirók közül kaptuk vissza azt a két kis síelőt, akiket akkor lefagyasztottak. Tudom, még mindig fura. De megint jöttek újabb értetlenkedő kérdések. Szóval az úgy van, hogy mivel ilyenkor a fagyasztott (előtte kiolvaszták ám Őket, mielőtt ölelő anyaméhembe érkeznek, csak hogy tisztázzuk ezt is:) babákat kapjuk vissza, akik a lefagyasztás előtt 5 naposak voltak (valaki pl. 3 naposan kapja vissza, ezt a biológus és az orvos együtt döntik el), ezért ugyanazt kell "lejátszani", mint ami az akkori leszívás után történt. Itt is figyelik a tüszőérést, rendszeresen mutogattam magam és vizsgáltak meg alulról, UHval. Amikor úgy ítéli meg az orvos, hogy elég nagy a tüsző (ebben az esetben nem kellett semmi hormont szednem az elején, mint a "rendes" beültetésnél, hiszen itt nem cél, hogy sok tüsző érjen), akkor beadtam magamnak a repesztő injekciót. Az így kiszámítható időpontban történő tüszőrepedést követő 5. napon kaptuk vissza a babákat beütetésre. Tehát az a tüsző, amit most figyelgettünk a ciklusban, nem kap további szerepet, szegény csak az időzítés beállításában segédkezett (azért szegény, mert amióta ilyen kockásfüzetbenvezetgetős módon igyekszünk gyereket csinálni, minden egyes tüszőt komoly lehetőségként tartok számon:). Mindennek úgy kell lennie, hogy a lehető legközelebb legyünk a természetes folyamatokhoz, már amennyire lehet.

És ettől a ponttól tulajdonképpen minden ugyanúgy megy, mint eddig. Kivéve, hogy elgondolkodtam azon, hogy ha tudjuk, hogy ez a tüsző mikor reped meg, mikor szabadul ki pontosan a petesejt, akkor vajon érdemes -e természetes úton próbálkozni Vele, és mi lesz akkor, ha esetleg megfogan, majd 5 nap múlva beültetik mellé a két kis embirót? Ki is számoltuk, hogy mikor tartunk romantikus légyottot, ám ez meghiúsult, előző este Farkas a lavórt ölelgette helyettem, ,lázas lett, hányós és levert, s bár bizonygatta, hogy másnapra jobban lesz, én töröltem a programot (amúgy sem volt jobban, és nem kell nekem hányósfosóshímivarsejt:). Remek, mert most már azon is izgultunk, nehogy én is elkapjam a baciját, amitől majd jól lefújják a beültetést (egy inszeminációnkat a végén így töröltek, mert lázas lettem).

Hétvégén még gyorsan elmentünk egy eperföldre szeddmagadozni, volt baráti sütőgetés és bandázás a gyerekekkel, majd vasárnap éjjel a gyerek belázasodott (jelzem, hétfőn ünnep volt, mert ugye mi általában ezeket szeretjük a lebetegedésre, lsd. karácsonykor......és jelzem, hogy kedden reggel beültetés...). Vasárnap este mondogatta, hogy fáj a hasa, bal oldalon lent. Többször is panaszkodott, majd este kidőlt a sok játéktól. Reggel megint sírva ébredt, hogy fáj a hasa, kis láza is volt. Irány az ügyelet. Rémes dokotrnő (ugyanaz, aki karácsonykor is járt itt), állítása szerint a gyerek csak éhes, azért is hányt reggel, meg azért lázas.........Hétfő éjjel már 40 fokos láza volt, a hasára már nem panaszkodott. Én viszont igen az enyémre. Görcsben állt. Egész éjjel nem aludtunk, hűtőfürdő, mesélés, stb. Idegesmosottrongy állapotban távolítottam el az utolsó szőrszálat is másnap reggel az alvázamról, szorongva hívtam fel a biológust, aki kedvesen mondta, hogy jöhetünk. A lázas gyereket átdobtuk Nagyikához, doktornőt kiredneltük délre, mi pedig be az intézetbe. Dr Csillagszemű tájékoztatott minket, hogy mindkét síelő gyermek jól van, szépen kiolvadtak. Tudom, fura.

Várakozás. Ezalatt háromszori pisilés idegességemben, telefonálás Anyikának, hogy mi van a gyerekkel. Doktornő még nem volt (később kiderült, tüszős mandulagyulladás, ahogy Nünü mondta: "Anyaca, képzeld, azt mondta a doktornéni, hogy tüszős mogyorógyulladásom van"). Hallom a nevemet két másik név mellett. Hárman követjük a nővérkét felfelé. Virágos hátulmegkötős hálóing (az enyémről és egy másik lányértól is hiányzik a megkötő, így hátul kilibben a fenekünk. Legalább az övé még formás, ami az enyémről nem mondható el. Derekunk köré tekerjük a lepedőt, lábra zacskócipő. A bugyimat megint elfelejtettem levenni, de az utolsó pillanatban eszembejutott. Beszélgetünk hárman. Mindenki fagyasztott embriót kap vissza. Rövid előzményismertetés, nevetgélés, kimitszed, hány mm a nyálkahrátyátok, stb. Jön értünk a nővérke, üldögélés folytatása az előtérben. Lopva végignézek a sorstársakon, többen infúzióra kötve pihengetnek (csak leszíváskor kell, mivel altatnak, műtét, stb.). Hallom a nevemet, majd kifelé kiabálva a páromét, aki jön és öltöztetik. A hajamra kerül még egy fehér fejfedő, Farkaséra egy kék, főkötőre emlékeztető, szánk elé maszk. Indulás.

A legjobb rész: megnézhetjük mikroszkóppal az embriókat. Gyönyörűek, tényleg. Varázslatos. Remélem, hogy majd elmondhatom nekik, milyen különleges dolog, hogy már 5 napos embrió korukban is láthattuk Őket az apjukkal. Egy pillanatig sóhajtozhatok csak, már fel is kell fekdünk a tárogatóba (rámszólnak, hogy ne menjek ki, mert zavaromban elindultam az ajót felé, és hogy a páromnak nem is tudják és nem is szeretnék megcsinálni a transzfert). Farkas a mikroszkóp után toporog, majd felajánlják neki, hogy maradhat bent a fejemnél, ha leül (múltkor nem volt erre lehetőség, kiküldték egyből). Simogatja a karomat, én a plafont nézem és igyekszem laza és befogadó lenni. Mikor már minden előkészítve, megérkezik a mi kedves, távolságtartó ám megnyugtató és bizalmat sugárzó orvosunk, akinek csak a csillagszeme látszik ki a szereléséből. Most is, ahogy midnig, nyugodtan, kedvesen elmondja, mi fog történni és végig beszél is hozzám. Igaz, hogy távolságtartó, de látszik rajta, hogy átérzi a hasonló anyaságravágyó nők sorsát. A jól megszokott alulrólbekukkantó szerkezettel meggyőződünk arról, hogy bent minden rendben. Méhnyálkahártya 14,5 mm, megméri a méhem méretét is, de arra nem emlékszem. Kacsa, kicsit hideg lesz. Nem fáj? Nem. Megtisztítja a benti falat. Cső fel. Megrezzenek, kicsit fáj. Azt mondja, ez jó, érzi, hogy jó helyen jár. Biológus érkezik az üvegcsével (olyan, mint a régi níveás dobozok, az a sötétkék, lapos, csak ez üveg és a mi márkajelzésünkkel van ellátva), valamivel felszívják Őket és már mennek is be a másik csövön felduva. Két pillanat. Felénk fordítja a monitort, magyarázzal, hogy ott vannak ni. Mi csak egy fehér pöttyöt látunk, de miért csak egy? Az egy levegőbuborék, ami velük együtt megy ilyenkor. Biológus megnézi mikroszkóppal, hogy kiürült -e a níveás üveg , igen. Csillagszemű szerint jó helyen vannak. Azt mondja. Kinyomtatja a képet és a kezembeadja. Ez már komoly ígéret. Abban a pillanatban velem vannak, az ölelésemben, jó helyen. Néhány kedves mondatot intéz hozzánk, figyelmeztet, hogy dugdossam tovább a napi 2x2 bogyót, este adjam be a fél megmaradt inejkciót és találkozunk júniusban, majd mosolyogva (még mindig csak a szemét látom) távozik. Betolják a gurulós ágyat, átpakolnak és már robogok kifelé a többiekhez pihengetni. 

Jólesik, hogy most senkivel nem kell beszélgetnem. A mellettem fekvő lány kába az altatástól, a többiek halkan duruzsolnak odébb. Fogom a UH képet és csukott szemmel lazítgatok. Olyan vagyok, mint az amerikai filmekben a kutyasétáltatólány jelenete, amikor viszi a tíz kutyát a pórázon és hiába fogja vissza őket, azok csak nyargalnak előre, húzzák a lányt maguk után. A gondolataim rohannak előre. Fogom a képet és kívánom, bárcsak még sok-sok ultrahang fotó készülhetne róluk, aztán meg rengeteg papirkép, amit én csinálok majd Róluk....látom magam előtt, ahogy este ülnek hárman, Nünü és Ők a kádban és nevetnek....és....és....és rászólok magamra, igyekszem fegyelmezetten várakozni. Rászólok a kutyákra, hogy ne rohanjanak, jöjjenek csak szépen, lassan mellettem.