Fekszem az ágyban, ahogy ígértem. Jó, kicsit majdnem ülök. És jó, kicsit kimentem a kertbe, hogy felügyeljem, ahogy Pöti darabokra fűrészeli a nádat, amivel aztán kikaróztam a paradicsomokat. És jó, kicsit kimentem és lefotóztam pár rajzát a gyereknek, mert mindig rémesen lemaradok a követéséről. Először is felkutattam a házban éppen használatban lévő füzeteit: 6 db. Ezeket becipeltem a szobába (jó nagyok is vannak közöttük) és lapozgatni kezdtem. Nyerítős felüdülés. Némelyiket mellettem rajzolta, emlékszem is rá, meg fel is iratta felem a címeket, mások viszont nekem is újdonságként hatottak. Akkor egy kis válogatás:
A dínó. Ezt most rajzolta, és mondta a fajtáját is (mert tud egy csomót, meg hogy melyik hány tonnát nyom, mit eszik, melyik korban élt, stb.) de elfelejtettem.
Kb. 2 hónapja készülhetett. A címe: Lekvárt ettek.
Cím: tavi elefánt szívja fel a vizet. Kicsit algás.
Cím: Óvodások. Imádom, ahogy kitölti a papirt, de látni kellene, ahogy alkot. Ezt pl. azzal kezdte, hogy másodpercek alatt megrajzolta az összes karikát, aztán gyorsan az arcokat, hajakat. Mint akit fűt az ihlet:)
Cím: Csigagyülekező vezércsigával. Anyaca törölgeti egy roggyal a csigákat, mert még kicsik és nem tudják, hogy kell mosakodni.
Ez itt februári mű, igaz, közös. Mert kért egy lovar meg egy kislányt, de utóbbiból csak a ruhája és a kerek feje lett kész, utána átvette az irányítást.
Hasonló ez a rajz is. Enek a kislánynak is megrajzoltam a fejét és a ruháját, a kisfiúnak szintén, a többit Ő tette hozzá.
Sajnos ennek a címét len tudom, még januárban készült. Néha ilyen nagyon színes, kusza rajzokat készít, máskod meg egyszerű vonalvezetést alkalmaz:)
2012 januárból. Cím: Fekedős virág, ami mérgező. A fekedő azt jelenti, hogy régen fehér volt, de egyre jobban feketedik.
2012 január. Cím: Nünü, Apaca, Anyaca a pataknál. A patakban vizinövények nőnek. Két napocska van, hogy egyedül ne unatkozzon az egyik. Villámlik és mennydörög.
2012 január. Cím: Csigák. A kicsinek van lába, hogy könnyen szaporázza magát. Ez egy tápláló csiga, mert mindent megeszik, nagyon falánk. A kicsi csigának még van lába, hogy jobban szaporázza magát.
2012 január. Szemüveges angyalka és egy fiú angyalka.
Erről teljesen lemaradtam, de valamikor év elején születhetett.
Itt vannak a lovaim, amiket Ő színezett ki. Szereti, ha rajzolok Neki és színezheti. Én viszont soha nem rajzolok bele az Ő rajzaiba és nem is javítom ki, hogy mi milyen színű és hány lába van, stb. Esetleg csak az fordul elő, hogy befejezi az általam elkezdett rajzokat.
Pl. íme egy rajzom, ami még színezésre vár. Egészen részletesen meghatározza, hogy mi legyen a képen, mit rajzoljak a kislány hajába, kezébe. Ő itt éppen csokitortát megy vásárolni az anyukája születésnapjára, de előtte virágot is visz:)