Mint a bimbozó szerelem, amely kitölti a lelket, gondolata folyamatosan uralja a fejet és a boldogsága álmunkban is megmosolyogtat. Csak ez nem hogy fakulna, átalakulna, néha csökkenne majd újra felizzana. Nem. Ez folyamatosan itt van és nem hagyja pihenni a szívemet. Rájöttem, nem a sok munkától, aligalvástól vagyok igazán fáradt. Ez a folytonos égigemelő csodás érzés az, ami lemerít. Amit Nünü iránt érzünk.
Két hete a saját ágyában alszik. Sok fejcsóválást, intelmet kaptunk, amiért a gyerek velünk alszik kb. féléves kora óta, egy ágyban, közöttünk. Eleinte mi is csak engedtünk az kényelemnek, aztán a különleges érzésnek és imádtunk (imádunk) Vele aludni. A testvéreivel is így teszünk, ha lehet és ha bárki kérdez, mindenkit csakis erre buzdítok. Hiszem, hogy ha sír egy baba, fel kell venni, megnyugtatni. Nincs elkényeztetés, csak odaadó szeretet. Az egyik leggyönyörűbb dolog egy ágyban aludni a szerelmeddel és a babáddal, gyerekeddel. Miután mindenki jajgatott, hogy majd milyen rossz lesz visszaszoktatni a saját ágyába, meg egyáltalán nem is akartuk ezt megtenni, csak akkor majd, ha újra babát várunk, tartottam is tőle. Feleslegesen.
Farkas leszerelte a lassan két éve nem használt kiságy elejét és átalakította nagylányosabbra, követve a leírást. Este minden különösebb felhajtás nélkül megmutattuk a gyereknek -nem is gondolván, hogy tetszik majd neki, csak hogy szokja a látványt, meg kiságyként úgysem használta-aki így kiáltott fel: "Tyúk, tyúk (én vagyok néha)! Köszönöm, hogy ilyen fészket raktál nekem!!! De gyönyörű fészek, bemászok." - bepakolt pár állatkát, kincset a kispárnája mellé és azóta ott is alszik. Este és délután is (már ha éppen itthon vagyunk, mert Anyikáéknál összekifliződik velem Nagyi ágyában). Ennyi volt. Kicsit rosszul is esett -bár örülök, hogy ilyen könnyen ment, meg annak is, milyen lelkes és boldog az ágyában-, hogy nem akar már közénk bújni, pedig megbeszéltük vele, hogy bármikor jöhet vissza, amikor szeretne. De eddig nem szeretett volna. Hm. Igaz, nem mertük a fal mellett, távol a mi matracunktól hagyni, így minden este áttoljuk mellénk az ágyát, s úgy alszik el, hogy fogja a kezemet. Némi vígasz:) Nekem.
Még az ásításába is szerelmesek vagyunk, mikor átfordul álmában és sóhajtozva ásít egyet. Kiscsibém.
