"Légyszíves vigyázz arra a könyvre Nünü, mert vékonyak a lapok benne, könnyen elszakadnak." - lapozgatja Nagyi regényét, amiben egy szál kép sincs, de a borítója miatt nagyon szereti, amit egy színes pillangó ékesít. Ebből olvas fel nekem kitalált meséket. Mintha tényleg tudna olvasni, bogarázzsa a betűket, aztán felnéz: "Jól van Anyaca, majd gondosan ápolom és nem lesz itt semm probléma ezekkel a lapokkal, nyugodj meg."
Az utcán megkérdezi Tőle egy néni, akivel már pár perce sétálgatunk, hogy hány éves (egész barátságos volt vele...már a gyerek a nénivel). Határozott válasz érkezik: "Gyakorlatilag kettő vagyok általában."
Nagyítóval vizsgálódik. "Anyaca! Ha egy szemünk lenne, az nem lenne jó, szomorú lennék. Nem láthatnék mindenkit a családban."
Besétál velem a boltba, mögöttem jön pár lépéssel. Megáll egy sor kiakasztott pólónál, két kezével kifeszíti: "Ez mindenkinek jóláll ez a ruha szerintem. De nem az én méretem, túl nagy rám." -s már tovább is áll. Később elhalad mellettünk egy fiatal lány. Nünü utánafordul: "Milyen vékony ez a lány." Kész nő.
Lehet, hogy már feljegyeztem, de akkor megint. Megkérdeztem Tőle, hogy zuhanyozni szeretne lent, vagy fent a nagykádban lubickolna. "De Anya! Nem vagyok én viziállat, hogy mindig a vízben legyek."
