Rólam nem kering gyerekkori lovassztori, mint Joepapáról, aki vágyott egy saját lóra, s elképzelése szerint a hetedikkerületi, földszinti lakásukban pont elfért volna, s az ágya lábához kötözve hajtotta volna álomra a fejét, közvetlenül a párnája mellett (Dagimama elbeszélése nyomán). Később ugye nagy lóversenyjáró volt, ahogy a Nagypapám is, és a családban akad nagymúltú hajtó is, és volt versenylovunk is. Lovagolni bezzeg egyikünk sem tud.

Pár éve viszont elkapott valami lómizéria, melynek hatására pónilovas oldalakat böngésztem és valahogy úgy éreztem, nekem még lesz egy kisparipám, egy ilyen mélynövésű, akinek jó kis helye lesz itt a nagy füves réten, a kertünkben. Már-már odáig mentem, hogy engedélyekről agyaltam, vajon mit kell prezentálni, ha lovat legeltetünk a kerítésen belül. Végül a kivitelezésig nem jutottam el, nem voltak meg a reális alapok, de álmodozni még ér, s mondom, szerintem lesz nekünk még lovunk. A gyerekbe pedig nem tápláltam bele jobban a lóimádatot, mint bármi mást, bár való igaz, hogy gyakran látjuk őket legelészni a közeli lovardában, s szinte minden nap gyönyörködünk bennük, ahogy elhaladunk az úton, és vannak lovas mesekönyveink is, nem is egy.

Nem is lepődtem meg, mikor egyik este erről beszélt: "Anya! Szerintem ha találunk egy lovat, akkor hazahozzuk és majd kikötjük a fához, ott fog legelészni. Meg lovagolunk rajta és úgy fogják hívni, hogy narancs. Lecsutakolom és kikefélem a szőrét. Itt fog lakni a házunkba, tudod, Anya?" Egyre gyakrabban rajzol lovakat, beszélt Narancsról, míg aztán tényleg találtam egyet, igaz, már más gyerekek is lovagoltak rajta, elég öreg csataló, itt-ott megrogyott már, Papának kellett megpatkolnia, kiékelnie, ragasztgatnia, Nagyinak megvarrnia, de mégis nagy szeretettel fogadtuk itthon. 

"Ó, ez csodaszép ajándék Anyaca! Köszönöm szépen, ez gyönyörű!!!! Csodaszép születésnapi ajándék nekem, köszönöm!" -hajtogatta, s már pattant is fel a hátára. Előkerült az orvosi táska, alapos kivizsgálásnak vetette alá Narancsot, körömkefével és lepedődarabokkal ápolgatta, szemügyrevette a fogait és be is oltotta. Egy darabig annyira nem bírt megválni Tőle, hogy a csomagtartóban hordoztuk, amerre mentünk.....