Ha azt írom, hogy folyamatosan beszél, azzal nem fogalmaztam meg igazán a tényállást. Be sem áll a szája (kivéve, ha idegenekkel találkozunk, mert olyankor igen szimpatikusan ilyeneket mond az ölősnézés mellé, hogy "nem köszönök, mert undok vagyok", vagy "most nincs kedvem, majd talán később", vagy "nem vagyok túl barátságos most, mert nem érek rá".....persze nem erőltetem a témát, max. csak beszélgetünk ilyenkor), de még álmában is nyomja. Az már biztos, hogy mindannyiunkat megnevettet naponta vagy százszor, álmálkodunk a szövegszövésén, hogy milyen kifejezéseket használ, miként szövi bele a meseélményeit a mindennapi mondataiba, mennyire bájos és milyen hihetetlenül okos és zabálnivaló.
Továbbra is kívülről ledarálja a mesekönyveit, mind az összeset (rengetegnagyonsok van, még mindig nem bírtam leállni a gyűjtéssel, és pl. az én névnapomra a virágom mellé Ő kapott öt könyvet az apjától, amit egyáltalán nem bántunk:), ha "olvas". Máskor meg saját kis szavaival meséli el a látott vagy régebben olvasott történeteket. Ha találkozik valakivel, akit 1. ismer, 2. esetleg rögtön szimpi neki, akkor megállás nélkül leadja a drótot, minden intim kis családi titkot, bármit, ami éppen eszébejut. Ha este hazaér az Apja, vagy megérkezünk valahová (családba, barátokhoz), benyomják az on-gombot rajta és nincs menekvés.
Imádom, ahogy ülünk a padon, lóbázzuk a lábunkat és az élet nagy dolgairól beszélgetünk Vele. Ismerem jól, mégis minden nap megdöbbenek, hogy milyen gondolatai vannak az én majdnemkétésfélévesemnek, és milyen választékosan, felnőttesen képes kifejezni magát a cinci kis hangján. Hogyan képes a körülöttelévők arcára boldog mosolyt festeni, megnevettetni bárkit.
Majd elmesélem, miként élte meg, mikor kórházban voltam és milyen lecsengése van.
Na de, néhány szösszenet.
Nagyika rengeteg köt, horgol neki. Sapkákat, hajpántokat és különféle állatkákat, babákat, bármit, amit csak a gyerek rendel. Ma bohóchalat kért, pontosabban ma kapott egyet Nagyitól reggel és hiányolta ennek Apukáját, bizonyos pizsit:
-Nagyika! Na és hol van ennek a Némónak az apukája vajon, akit úgy hívnak, hogy Pizsi? Mint az esti ruhámat, tudod, pizsi....(huncutul kuncog)
-Még nem csináltam, de ha szeretnéd, akkor gyorsan horgolok Neki (már hozza is a fonalaskosarat, kiválasztja a három színt és böködi a halat). Két perc sem telik el, mikor a gyerek megszólal:
-Óóóóóóóó, óóóóó, óóóóó....Sopánkodom...ÓÓÓÓ...Sopánkodom, mert még mindig nincs készen a halam, pedig már mióta itt várok.
-Jól van-nevet Anyika-nem kell sopánkodni, most kezdtem csak el.
-Ne totojázz Nagyika!
Ahogy szeret versikéket "költeni", meg kínai hangzású dalokat, és mindegyik után közli büszkén, hogy ezeket Ő költötte. Ó, és elő is adja mindet, táncos aláfestéssel. No és persze továbbra is tart a szerepjáték, bevonva mindenkit. Most pl. hogy ezt lejegyzem, itt téblából és én vagyok a Katicaka, Méhecseapa, Ő pedig a pillangó és különféle történeteket olvas fel rólunk egy könyvből, aztán eljátszunk egy egész mesét......Az elmúlt napokban a következő szerepeket játszottam el, ami így hirtelen eszembejut: AngelinabalerinaAnya, Eperkeanya, Emu (ez nem tudom pontosan, Ő találta ki, de még nem tudtam elkapni a szerep lényegét), Anyakirálynő, Anyaboci, Tyúkanya, Íj (a vukból), Gömbhal......
Szerettük ezt az esős időszakot. Okok: gumicsizma, esőkabát, szivárvány, esős fű, hatalmasra burjánzó mezei virágok, sapkák és a fő ok, a csigáááááák! Minden nap "csigacsapatokat gyűjtött", ami annyit jelent, hogy eszeveszetten rohangált a kertben és megkereste az arra császkáló csigákat, egyenként odahordta az éppen aznapra kijelölt "csigaszállásra" és neveket adott nekik, meg kaptak rangot is a családban: Apa, Anya, Nagyi, stb.
Petit fűzi, hogy menjenek ki a kertbe. "Gyere Peti, vegyél fel sapkát, hogy meg ne fázzon a kis tüskeböki hajad és menjünk ki csigákat gyűjteni!
-Most nincsenek csigák Nünüke, mert nem esett az eső, elbújnak ilyen nagy melegben.
-De szerintem esett.
-Mikor?
-(hosszasan elgondolkodik és rávágja) Pontosan öt órakkor.
Ülünk a kocsiban. Ő mellettem hátul, elől Apa és Pöti. Ő az ölemben ült, mert csak a közeli mezőn szaladgáltunk, hátsó kis úton jöttünk hazafelé, megengedtem, hogy ne csatolódjon be. Egy figurával hadonászott és többször kértem, hogy ne lengesse a szemem előtt, de Ő csak magyarzáta, hogy nem lengeti, csak éppen táncol velük. Egy pillanat múlva kiütötte vele a szemem....Kissé ingerülten magyaráztam neki, hogy ezért kértem, hogy ne a homlokomon denszingeljenek a micimackóval, mert most kiverte a szememet, és holnap dolgoznom kell, hogy fogok így menni fájós szemmel. Mire Ő:
-Anyaca! Én szívesen adok Neked a szememből! Nem verem ki a Peti szemét, meg Apa szemét sem. Holnap pedig a Tiédet sem verem ki többet nagyon. Megegyeztünk?
Elkéri a portörlőt és takarít vele az előszobában, arra jön Peti. "Nézd Peti! Ilyen hosszú mozdulatokkal kell inzétni a takarítást, látod? És így kell hatástalanítani a molylepkéket, figyeled?
Olvasgat, aztán hirtelen becsukja a könyvet. "Anyaca! Zseniális ötletem támadt! Szerintem menjünk át a Nagyiékhoz! Már mindent jó előre kiterveltem.
Annyira szeretem, mikor néz egy mesét és visszainteget a szereplőknek, vagy ahogy megbeszéli közben, hogy ki milyen aranyos, melyik a kedvence, kit miért szeret. Imádja a játékait is szeretgetni, ölelgetni, gondoskodik róluk. Éppen mesét nézett, ölében egy kis piros zsiráffal, ami egyszercsak lepottyant. Aggódva mászott le a székről utána, majd magáhozölelte és így szólt:"Jaj szegény Zsiráfkoma, nem esett bajod?"
Viccsen teátrális bír lenni. Jövök le a kerti lépcsőn, meglát (két perce találkoztunk). "Ó Anyaca, Te vagy az!!!!!! (rohan és átöleli a lábamat) Annyira aggódtam érted!!!!"
Vagy az Apjának: "Királyfffffffi!!! De örülök, hogy látlak, már annyira hiányoztál innen!"
Na és ha valaki ismer olyan helyet, juhászt pl. akihez elmehetünk báránynézőbe (nem egy kell, hanem egy egész nyáj), be tudna minket ajánlani, nagyon megköszönném (fizetnénk is persze a juhásznak, hogy elkalauzol minket), mert imádja őket a gyerek (minden állatot, most pl. egy pónit szeretne nagyon, naponta meghallgatom). Régebben lakott itt egy egész nyáj a közeli mezőn, de már nincsenek itt sajnos.
Eszi a belültúróskivülcsokisat, ülünk a kocsiban és a mező felé megyünk. "Jaj de jó, majd megnézem a bárányokat, hogy hol laknak. Aztán megsimogatom őket a jobbkezemmel, mert a másikban csoki van és foglalt. De ha nagyon szeretnének egy falatot, akkor megkínálom őket is, egye fene."
A többit már megint elfelejtettem.....
