Megkínál mindenkit a kedvenc rágcsálnivalóiból is, mint pl. a biokekszekből, de a kukoricázni nem lehet vele. Családilag kattantunk rá a főttkukoricára. Farkas tucatjával veszi a piacon, s szállítja haza, én meg hatosával dobálom a szuperpárolószerkezetbe, s egy óra múlva már rágcsáljuk is.
Nünü lett a legnagyobb kukoricarajongó. Még azt sem engedi, hogy megmutassuk neki, hol talál még sárga szemeket rajta, és hogy ne a csupasz torzsát rágja le teljesen, míg az el nem tűnik. Ha kérünk egy falatot belőle, vagy úgy csinál, mint aki nem hallja, vagy elszalad, s messziről közli "dem" (valamiért ez lett a nem, amolyan náthásan....hiába, ilyeneket mond, hogy vitorláshajó, sárkányrepülő, meg már mondókákat is darál, de a nem csak így).
Úgyhogy most, hogy szezonja van a zsenge kukoricának, szinte minden nap kerül az asztalra belőle (na asztalnál sosem esszük). A gyerek meg egy-másfél órán át képes nyammogni egy kis darabkán. Most ez a sláger csalogató nálunk. Bármikor megkérdezem, hogy kér -e, otthagy mindent a szentcső hallatán, "kukojica, kérsz!".
