Gyereknek lenni jó. Még így harmincon túl is szertek az lenni, s szerencsére van olyan hely, ahol természetes, hogy az is vagyok. Hozzá sem fogtam az ebédemhez, ami spenót volt üresen, amikor bevillant a sóskavágyam.

Napok óta sóskaehetnékem van. Nagy kedvencem, ahogy a spenót is, de ha választani kell, az előbbire szavaznék. Külön jó, hogy nem kell érte kardoznom Farkassal, mivel mindkettőre fancsali képet vág ha meglátja, egy falatot sem enne senki kedve miatt sem.

Az irodában ülve tárcsáztam Anyikát, ha valamelyik nap úgy alakul, legyen olyan drága, csináljon nekem egy méretes füleslábassal. Körülnézett a hűtőben, a fagyasztóban, de csak spenótot talált, s megígérte, hogy jövő hétre összerottyant nekem friss, piaci zsengéből.

Pár óra múlva hívott, hogy este ugorjak be, mert, Joepapa, hogy teljesítse vágyamat -bár aznapra nem terveztek kimozdulást- leugrott miattam a beszerzőhelyre, s már ott rotyog a kívánságom a tűzhelyen.

Anyi a kedvenc tálamban tette elém, a kedvenc kanalammal, ami még a Dagimamáé volt. Olyan jóízűen ettem, hogy a számat is kicsapta....