Ballagtam felfelé az utcánkban, kezemben egy hatalmas, megpakolt reklámszatyorral, vállamon egy méretes, félholdalakú valamivel, s a pár lépésnyi idő alatt, amit meg kellett tennem, hogy hazaérjek majdnemszembeszomszéd Melcsibarátnőm háza elől, vigyorral a képemen azon morfondíroztam, vajon tényleg én vagyok -e, valóságos ez az egész helyzet, vagy csak álmodom? Ez most komoly, hogy egy szopipárnát cipelek meg egy zsák babaruha tetején egy mellszívóberendezést???!!!
Igen, én vagyok az. Saját magamon is röhögök:-) Nem győzök csodálkozni, milyen gyorsan jutottunk el ide, vagy inkább ugrottunk át hirtelen egy szakaszt a fejlődési görbénken, s állunk valami nagy, életmegváltoztatós dolognak a küszöbén. Penivel beszélgettem az előbb, aki Meskével együtt tanuja volt ennek az átalakulásnak, lefestette nekem az elmúlt állomásokat (és nem mellesleg átküldött egy linket, hogy csakmost húszezer forinttal olcsóbb a szopiszék, amit egyszer mutattam nekik, hogy pasinak mennyire tetszett abban himbálózni..., és most kéne megvennem!!!???? :-)
- "ádehogymégnagyonsoká"-t
- "jajistenemmégtízévetvárnéklegszívesebbenmég"-eket
- "lassantervezzükmiis"-t
- "hamarosanpróbálkozunk"-ot
- "jajtúúdomhogyeztmondtamtavalyisdemostténylegmár"
- "mostmárszintekészenállunk"
Most pedig szedem a virgácsaimat hazafelé, hogy Farkas beadja a pocakomba a tüszőrepesztőszurit, pontban este nyolckor, ahogy az Csillagszeműdoktor előírta.
Farkas és én nem beszélgetünk túl sokat erről, főleg egy-egy megszólításából tudom, hogy erősen foglalkoztatja a téma, mint például "Na mivan kispeteérlelő?", vagy "Hogy van a pocakod Kisvörös, szúrkálnak a tüszők?" vagy amikor vasárnap reggel telefoncsörgésre ébredt (Anyika hívott minket, hogy vasárnapi ebédre invitáljon, és bediktálja a menüt), s félkábán megkérdezte "Ma kell hogy ledöfjelek este, ugye Boszikám?"
Pénteken ismét megmutattam a berendezésemet a klínikán, ahol megállapították, hogy még mindig három tüsző ringatózik a belsőmben, melyek mérete vasárnap körül lesz megfelelő, így felírták az injekciót, amit meghatározott időpontban kellett beadni, este nyolckor, s rá 36-40 órával később kedden találkozunk majd ismét, vagyis holnap.
Ha nincs nekem Meske barátnőm, akkor sötétben tapogatózom az erdőben, s csak úgy találom meg a kivezető utat, hogy közben lefejelek néhány fatörzset, kificamítom a bokámat terebélyes víztócsákban, s csak azért az arcomat karcolják a faágak, mert a szemem be van kötve egy kendővel. Csak hogy ilyen apróságot említsek, mint ez a tüszőrepesztőbeadás. Tegnap elővettük a tájékoztatót a dobozából, tíz perccel a ledöfésemet megelőzően, hogy elolvassuk a hogyishívjákmitkelltenni részleteket. "Vegyen elő minimum két darab orvosi fertőtlenítő kendőt, amellyel megtisztítja a területet előtte, majd a szúrás helyét utána..." Ha tapasztalt és segítőkész barátnőm nem figyelmeztet már jóelőre, hogy nehogy elfelejtsek ilyet beszerezni a gyógyszertárban, akkor ott pánikoltam volna, s szidom a dokit, hogy miértnemmondta, meg a gyógyszergyártót, hogy vajon miért nem tud belecsomagolni két db kendőcskét és adja 100 forinttal drágábban a készítményét (ami egyébként is hétezer forint volt), és az unott gyógyszertárosnőt, aki igazán figyelmeztethetett volna...
Kendővel törölt, határozott mozdulattal szúrt, majd megint törölt, aztán megnéztük a legelső babahozományomat, melyeket Melcsiéktől örököltünk: kisvirágos falatnyi felsők, aprócska farmernadrág, igazi kispasis kapucnispoló, megannyi tüneményes lányra és fiúra való kisruha vegyesen.
Lassan beérek.
