Sündörög körülöttünk, halkan nyüszög, nyűgösködik, dallamosakat ásít, futkorászik köztünk és a konyha között, s alig várja, hogy végre észrevegyük, hogy rögvest éhenveszik. Ha ilyenkor felállunk, körbe-körbe forog, ugrándozik, vidáman vakkant, remélve, hogy utunk nem vezethet máshová, csakis a spájzba vagy a hűtőhöz, hogy vacsorát szolgáljunk fel négylábúak részére. Ha mégsem így teszünk, csalódottan sóhajt, s az egész felvonást újra lejátsza.
Szupergyorsan beporszívóz bármit, ami a tányérjába kerül, ritka jó evőkével van megáldva. Aztán persze meglepődik, hogy a többieknek még tele a tányérja, az övét meg hiába nyalogatja fényesre, nem jön utánpótlás. Ilyenkor reménykedik, hátha hagy neki valamelyik komótosabb tempóhoz szokott fehér haverja pár finom falatot, amivel leszoríthatja a vacsoráját. Úgy tudja fixírozni a többieket evés közben, olyan drámi színezettel, hogy ha vendégek vannak nálunk, mindig bedőlnek neki, s csoda, hogy a fehérek még tudnak nyelni ilyen bámulás közepette.
Nagyon szórakoztató nézni Őket evés közben. Is:-)
