Anyika kertjében is pompás tulipánok nyílnak, de mind különbözik a nálam bókolóktól. Na nem azért, mert teljesen más az ízlésünk, sőt, szívesen cserélgetünk egymás között mindenféle zöldeket, gyökereztetünk hajtásokat, kiásunk elburjánzott sziklakertieket, s általában mindenből veszünk kettőt, hogy legyen egy plusz a másiknak meglepibe.
Amikor két éve megrendeltem az első tulipánhagymáimat, ahogy mondani szokás, kicsit elszaladt velem a ló, s csak jelölgettem izgatottan a tulipánvilágos oldalon a szebbnél szebb hagymásokat, amit úgy hat hét múlva kaptam kézhez, ill. a postás bedobta a levélládánkba az értesítőt, hogy csomagom érkezett. Alig bírtam el a hatalmas dobozt, amit a postáskisasszony átpréselt az ajtón, s flegmán rábökött, hogy emeljem meg én. A különböző fajtákat kis papirzacskóba csomagolták, rajta színes képpel, milyen lesz majd a végeredmény, ha a hagymácskáim kibontakoznak tavasszal.
Eleinte egész jól haladtam, kis csoportokba szúrkáltam le a gömböcöket, aztán a már említett meglepetés módszerrel (hogy ne tudjam, mit hová, s tavasszal összecsapjam a tenyeremet meglepetésembe, hogy mik bukkannak elő a földből) de több órás görnyedősfúrkálós tevékenység után feladtam. Sem helyem, sem kedvem nem volt már folytatni, de a kartondobozom, amit négykézláb a földön húzgáltam magam után, még mindig tartogatott jónéhány zacskót. Fogtam és átvittem Anyinak (aki addig hevesen tiltakozott, neki bizony nem kell se nárcisz, se tulipán, mert utálja, hogy elvirágzanak, és csak foglalják a helyet bágyadt zöldjeikkel), vesződjön tovább Ő.
Persze következő tavasszal visított a gyönyörűségtől, mikor elkezdtek kibontakozni a tulipánjai, s nem győzte fotózni kecses virágfejüket (még nálam is nagyobb kocafotós, közeli képeket sem tud kattingatni, csak egyszerűen odadugja a virágokhoz a gépet és lenyomja a gombot. ettől majd minden képe rettentően homályos), s dicsekedni nekem, micsoda különlegességei vannak. És tényleg. Én meg irigykedtem, hogy neki olyanja is van, nekem meg nincs is, és fordítva. S mivel néhány fajtának kifejezetten jót tesz, ha időnként átültetik, itt az ideje a tulipáncserének.
Megoszlanak a vélemények a tulipánhagymák felszedését illetően, van aki sosem zargatja őket, mégis évről évre hatalmas fejű virágokat bontanak (mint a régi pottyantósvécés telken, a szomszéd Juliska néni, akitől tanácsot kértem, mert minden tavasszal széles tulipánsáv kanyarog a bejárata felé "Ó Angyalom! Hát ha minden évben felszedném ezt a rengeteget, már nem tudnék felállni, s derékszögben botozhatnék! Szedi fel a fene!") más pedig az egy-két évenkénti felszedésre esküszik.
A botanikai eredetű, kisméretű tulipánokat nem kell bolygatni, anélkül is virulnak, s nem lesz kisebb a fejük jövőre. Ilyen pl. nekem a csíkos tulipánom, amit nagyon szeretek, mert sokáig virágzik és egyre csak sűrűsödik.
A kerti tulipánok zöme viszont egy idő után sokkal kisebb virágot hoz, majd idővel el is tűnhetnek, ha nem szedegetjük ki a hagymákat, s ültetjük el újra. Sajnos így jártam a fehér- és a fekete tulipánokkal, melyeket ma kiforgattam a földből (talán még hagyhattam volna, hogy leszáradjanak a zöld leveleik, de csak nem akartak elkókadni, s volt olyan is, am idén nem is hozott virágot), árnyékos helyre gyűjtöttem őket, ahol hagyom, hogy megszikkadjanak, majd átnézem, nincs -e köztük beteg, sérült hagyma. Azt hittem, ennyi az egész, mehetnek is vissza a földbe, de a szakirodalom szerint ádehogy.
Hálóba, vagy rossz harisnyába bele kell lógatni Buvicid oldaltba (10 liter/ 3 dkg), ot lubickolnak fél órát, majd ha kiszáradtak, mehetnek pihenni, száraz, szellős, hűvös helyen, kartondobozban, úgyhogy nálunk a garázsba várják meg a nyár végét.
Nem rajongok az ilyen oldatos belógatós pepecselésért, de idén kipróbálom, kell a cserealap:-)
