Piroska és Farkas

Kimazsoláztam a nekem tetsző részleteket a receptekből, meghallgattam anyáink-, kolléganőim-, fontoskodóhentes tanácsait, majd feltűrtem az ingujjamat, s nekiveselkedtem.

A főbrópát vasárnapi ebéd keretében tartottuk meg, melynek díszvendége Anyi és Joepapa volt (apu előzetesen felemlegette Dagimama régi kacsasültjeit, amelyeknek ropogós volt a bőre, s az íze, hmmm, feledhetetlen - kösz, papa), kik örömmel vállalták el a tesztelést.

Bekentem olivaolajjal a négy combot és a két mellét, majd bedörzsöltem rozmaring-, bors-, só keverékével, mellétettem rengeteg fokhagyma- és vöröshagymagerezdet, s így tettem be a hűtőbe egy napra pácolódni. Bevagdostam a bőrt kockásra, majd a tepsibe széppen felsorakoztattam őket bőrrel lefelé, jó szorosan, számítva arra, hogy a süldögélés közben annyira összemennek, hogy nagyítóval kell majd figyelni a tányér közepén (közel sem fogyatkoztak meg annyira). Öntöttem alá egy pohár vörösbort (honnan kellett volna tudnom, hogy melyiket, meg hogy az egy dárga bor volt, külön az ebédhez eldugva????:-), ugyanannyi vizet, s jó szorosan letakartam alufóliával.

Betoltam a 200 fokos sütőbe, aztán elkezdtem izgulni, mivel Farkas mamája folyamatos aggódó telefonokkal zaklatott minket, mint pl. "vigyázzatok nagyon, mert annyi rengeteg zsír sül ki a kacsából, hogy kibuggyan a tepsiből, majd vakarhatjátok az aljáról, tönkremegy az új sütő, meg jól leégeti a kezeteket.....!!" Néha rákukkantottam a sütőre, hogy nem árasztottam -e még el zsírtengerrel, de nyoma sem volt még egy pacának sem...

Bő másfél óra után, mikor már a szülők felizgatott bélbolyhokkal ott tolongtak a konyhában, leszedtem a fóliát, megfordítottam a részeket bőrrel felfelé, amit bekentem mézzel (ettől egyáltalán nem lett édes), s visszatoltam még egy órára 150 fokon pirulni. 

Hogy kedvezzek Joepapának, csináltam hozzá krumplipürét igazi krumpliból, nem porból:-), s figyelembevéve Farkas kívánságát is, készült még mellé sűrű, rumos meggyszósz is, de aki nem édeset szeretett volna, annak volt bőséges savanyúságválaszték.

Nem lett olyan ropogós, mint a mamájé volt régen, inkább mondanám omlósnak, de sikerült! Azért jó, hogy ilyen ritkán főzök, s évente újítok, mert Farkas annyira hálás érte, hogy hetekig emlegeti, s kezetcsókolva tiszteleg az eltitkolt, nagyritkán kibontakozó konyhatündérségem előtt:-D