Álmos öltönyösök sorakoznak mögöttem, menedzserszerű arcberendezéssel, élénk színű nyakkendővel, némelyik kezében a legújabb csillogóstelefonnal, elvivőskávéra várva.
Kisborsban döcögünk, elégedett fejjel, békésen szürcsölöm a mézestejest, pasi nyammogja a sonkásmelegszendvicsét, nevetgélünk, halkan zümmög a zene. Jobbkéz felől, egy mellékutcából érkező fehérfurgonos, öregecske házaspár készül ráfordulni az autóútra, azonban az előttünk haladó nem engedi be őket, majd rájuk is dudál, gondolom a kilógó kocsiorr miatt. Ekkor az anyósülésen gubbasztó fehérhajú, idős asszonyság előrehajol, majd ocsmány kifejezések hagyják el a száját, s bár nem hallom az üvegen keresztül a szavakat, az indulat és a tagoltság miatt egy b.....eget elkapok. Kiábrándító, meghökkentő élmény. Kosárkával a kezében, kis kendővel a fején, piacfelé menet, mosolygósan képzelném el, ehelyett durva rosszindulat sugárzik az arcáról, szúrós tekintete, fröcsögő dühe megrémít. Pasi felé fordulok, kérdő tekintettel, talán a szemem csalatkozik? Hitetlenkedve, lemondó félmosollyal ingatja a fejét. Nagyot sóhajtok.
Nap felé tartom az arcomat, hagyom, hogy az ablakon át besütő napfény felmelegítsen.
Kóbor kutyus baktat az utcán, reménykedve szimatol, eldobott falat után kutat. Orra mellett már őszül, sovány, félős. Egy kenyércsücsük sem maradt a melegszendvicsből, hogy megkínáljuk. Elszorul a lelkem.
Mezők, erdők, napfényben úszó hegyek között gurulunk. Birkák legelésznek a még nedves fűben, fekete szőrgombóc ebek őrködő tekintete mellett. Néhány bárányka közülük mókás, fekete arcú, legszívesebben kiszállnék megsimogatni őket. Feltölt a látvány.
Lehullot, őszi falevelekkel borított villamosmegállóban furcsa szerkezet gurul ki, melyet az imént cibáltak le egy közterületápolós kisfurgon hátuljáról. Úgy tűnik, csupán egy sima kuka, melyet lombporszívóval kombináltak házilag, hosszú, szippantós csővel a tetején. Szerencsére pirosat kapunk, így közelről figyelhetjük az eseményeket. Három kantárosgatyós úr állja körül a könnyű, kerekeken guruló műanyagkukát: az egyik a borostás állát vakargatja, a másik rágyújt egy cigarettára, s közben a levéleltüntetőszerkezet felé bökdös és magyaráz, mire a harmadik lendületet vesz és jókorát belerúg a szemetesbe. Úgy látszik, ettől az működésbelendül. "Vajon miért kellenek ehhez hárman?"-kérdezem, s eménykedem, még a zöld jelzés előtt láthatom, ahogy megkezdik a takarítást. Egészen olyan, mintha egy szórakoztató műsor vicces jelenetét forgatnák, amely éppen csak annyira humoros, hogy csakis alákevert nevetéssel működik............Megindulnak mind a hárman, egy gurítja, másik kettő kíséri. Hogy miért és hova gurítják? Milyen koncepció szerint akarnak haladni? Nem derül ki. Zöld.
Meglötykölöm a papirpoharamat, s kicsit csalódottan észlelem, már nem maradt egy korty mézestejes sem az alján. Csendben haladunk, s hamarosan ki kell szállnom. Lefuttatom a reggeli képeket.
Pasi a kézfejével végigsimít az arcomon. Egymásramosolygunk.
Megérkeztem.
