Kész............A kipontozott résszel érzékeltetni szerettem volna azt a kis időszeletkét, amikor megcsíptem a kézfejemet, hogy meggyőződjek arról, nem alszom -e még, és gyártok álomképeket. De nem.
Tényleg kész. A könyvespolc.
Na jó, nem úgy hipp-hopp, vagy ripsz-ropsz, netán sitty-sutty! ÁÁÁÁÁ (huncut, elnéző mosoly)! Mint általában, többlépcsős folyamat volt, ahogy az egész építkezésünk, de olyan hosszú, kanyargós típusú, melynek végén már azt hiszed, megfulladsz, mielőtt felérnél a tetejére, de aztán valahogy, térdretámaszkodósan mégis abszolválod. Fent meg mindenért kárpótol a látvány:-)
Rohangáltunk zsanérokért, majd valami pöcökféleségért, aztán nem kaptunk egyforma, régi zárakat, később meg mégis, de csak úgy lehetett pontosan megállapítani, hogy megfelelő méretűek -e, hogy bevittük a már elkészült fiókot és az egyik ajtót a boltba. Persze túl nagynak bizonyult, így utólag kellett megtoldani az ajtót, majd szétszedni. A megrendelt kulcslyukölelők és hozzá illő rozsdás kulcsok nem érkeztek meg időre, a két napos csúszás miatt már úgy tűnt, hogy nem tudja befejezni vájtjozef a polcunkat.....
A méhviaszozás után olyan szagos lett a garázs, hogy hiába volt bezárva az előszoba felé vezető ajtó, nem gátolta a szag terjedését, s mire esténként hazaértünk, órákig szellőztettünk, hogy friss levegőhöz jussunk.
Hétfőn már ünneplőbe öltöztettem a lelkemet, hiszen az asztalosunk estére már készre ígérte a könyvesszekrényt, de csak annyi történt, hogy a garázsból felhozták az emeletre, majd kifáradtak és elmentek.........Másnap beizzítottuk Joepapát, hogy legyen olyan drága beengedni vájtjozeféket a lakásunkba, mert fél ötre mennek, amikor mi még az irodai széken forgolódunk. Hét körül értünk haza, de csak aput találtuk otthon az ebekkel...Igencsak pipás volt, hogy ott kell ülnie feleslegesen, de kértem, hogy ne morogjon a melósokkal, mert szeretném, ha végre valahára este bepakolhatnék a polcomba. Visszafogta magát. Mégsem lett kész.
Tegnap háromra ígérkeztek, és ismét apu volt szolgálatba nálunk. Háromnegyed négykor tombolva hívott fel, hogy sehol senki, és elszállt az agya, hogy lehet napokig hülyíteni így az embereket, miért várakoztatják???? Felhívta az asztalost, aki szabadkozott, hogy öt perc és ott van, de ennek már fél órája, ki van akadva, elkapja ezt a gazembert, és jajleszneki (persze mindezt sokkal csúnyábban előadva). Annak ellenére, hogy teljesen igaza van, próbáltam lenyugtatni, mindent bedobtam, de hatástalannak bizonyult az összes kísérletem: őrjöngött. Javasoltam, inkább zárja be a házat, menjen haza, de így semmiképpen se találkozzon a mesterrel, mert nem lesz jó vége. Elment. Közben pasival egyeztettem telefonon, aki elindult hazafelé, s kértem, azonnal hívja fel vájtjozefet, hogy készüljön fel a legorombításra, ha apu távozása előtt még odamerészkedne.
Végkifejlet: Joepapa sebtiben távozott, de annyira ideges volt (jogosan ugyan), hogy nem bírta ki, útközben felhívta vájtjozefet és elküldte nyaralni rondán (ezután beszéltem vele, és azt mondta, hogy ha ezek után elmegy az asztalosunk, és anyagi károkat okozott nekünk a ledorongolásával, majd ő kifizeti -tényleg dúúúúrva lehetett). Pasi hazaért, összeszedte romjából apu által lelkileg megtépázott mesterünket, aki munkához is látott. Bár ígérete szerint, mire este hazaértem, látnom kellett volna az elkészült polc mellett egy nagy virágládát és a garázspolcozást, de utóbbi kettőt nem vettem észre, hiába dörzsöltem a szemem...Majd három hét múlva, ha visszajön.
A könyvespolcunk viszont csodaszép lett!!!! Már tegnap szerettük volna felhozni a pincéből a bedobozolt, nagymama által rámhagyományozott klasszikus köteteket, de úgy ítéltem meg, hogy még egyszer le kell viaszoznom a fát, mert az előző réteget beszippantotta.
Addig a kultúra marad a dobozban, a birtokbavétel meg átkerül hétvégére.
