"Lááátom, megvan, ott úszik a nád felé!!!" -nem, az nem is az, csupán egy eledel maradéka ereszkedett a mélybe. "Nade az ott, az már tuti aaaaz, arra ment, láttam!!" -áááá, biztosan csak a szemem káprázott. Tegnap reggel holahalat játszottunk.
Anő, Nagypapa jóval hetvenelmúlt barátnője pár hete kihalászott tizenvalahány mikroszkópikus halacskát egy vidéki tóból, az ismerőse kertjéből, hogy kedveskedjen nekünk. Állítólag nemiskoi, nemisaranyhal, valami különleges haltípus.......
Mire szegényeket tegnapelőtt a befőttesüvegből belelöttyintették a hazai vizekbe (=hozzánk a kertitóba), ahol majd' két hetet üdültek, már igencsak nyúzottak voltak.......Legalábbis Joepapa szerint, aki felügyelte az összeeresztést, merthogy napközben mi dolgozunk, Papi meg nem szándékozott átmászni a kerítésünkön, hátán Anővel, kezében halasüveggel:-)
Értékelem Anő lelkesedését, meg az ajándékot is, amiből mindezidáig ugyan semmit sem láttunk, és Apu is csak bolhányi feketeségekről tudott beszámolni, akik egy üveg vízben lötykölődtek, és azt sem tudta megerősíteni, hogy még éltek -e, vagy csak a mozgatás miatt kavarogtak a lében.
Remélem nem lettek haleledelek (mer' pl. a kívánóshalunk, amelyik harmincvalahány centi hosszú, és később már biztosan tud kívánságokat is teljesíteni, szóval Ő biztosan meg tudja enni őket, ha nem elég fürgék, és bújnak el a nádasban), jövő tavaszra megerősödnek, kiszineződnek, és olyan különlegeshalak lesznek, hogy mi rögtön rájuk ismerünk majd:
"Jéééé, ez a Papi holahala!!!":-)
