Szavaknélküli, duruzsolós búgássá mosódott TVhangok, besüppedős, puha tollpárna, simogató, lenge takaró. Jólesik a résnyire nyitott ablakon beáramló friss levegő, és a gondtalanság tiszta érzése, amely hangyja, hogy pihepuhán, álomrahangolódva ringatózzak.......

"Te atyúristeeeeeeeeeeeeeeeeeen!!!!!!!!!! Egy kúúúútyaaaa!!!????" - a katonaságnál kitüntetést kaptam volna az ágybólkiugrási technikámért. Pasi fázikéséssel reagált, mert azt hitte, hogy álmodom, mivel már hosszú percek óta nem voltam sztoriban, és már az alvósszuszogást is hallattam, amivel olyan jókat tud ugratni, meg utánozni...(hahaha=nemisviccesegyáltalán)

A hálószobánk a felső teraszra nyílik egy kétszárnyas erkélyajtóval, felette egy nagy üvegbevilágítóssal (istenien lehet tanulmányozni a holdat, a csillagokat, az elhaladó ufókat repülőket és elidőzni felhőrajzokon), és teljes szemzárás előtt arrafelé szoktam bámészkodni. Az teraszdolgot úgy találtuk ki, hogy a kertből is fel lehessen mászni egy külső kőlépcsőről, hogyha lentről kedvünk támadna a messzibetekinteni, hipphopp megtehessük (isteni dolog a kőkorlát vastag peremén könyökölni, és tovatekinteni). De persze félősködős vagyok, és a tervezésnél rögtön bevillant, hogy aljasszándékúak ugyanúgy feljöhetnek a lépcsőn, ahogy mi, ezért a nyitásérzékelősbeépítésén túl mozgásra felkapcsolódó lámpát szereltettünk a falra. Így a reflektorfényben felléptek már nálunk eltévedt kóbor cicák is, de szerencsére álarcos banditákat még nem láttunk, vagy csak mélyen aludtunk:-)

Tegnap este viszont egy hatalmas blöki úszott a fényben, aki a felkapcsolódott lámpától jobban frászban volt, mint én, a pucckutyáink az ablakon keresztül védték a házat, így szegény kóboreb zavarában alig találta meg a lefelé vezető utat. Pasi kirohant a kertbe, kezébe elemlámpával, melynek olyan gyenge a fénye, hogy egy éjjelilepkét sem tudnánk vallatásra bírni vele (el is határoztuk, hogy hétvégén felszerelkezünk egy erősebb készülékkel, amivel talán még látunk is valamit, nem csak a cipőnk orráig bír némi világosságot biztosítani). Füleltem, de nem hallottam semmit, pedig már hosszú percek óta lement a lépcsőn, és már láttam magam előtt, ahogy a poldibácsis köntösét szaggatja a rajtakapott, megvadult állat. Így az összes fenti ablakon kihajoltam, és füttyültem, pisszegtem, de sehol sem láttam egyikőjüket sem, majd feltűnt pasi, kezében egy hatalmas téglát cipelt. Természetesen nem a blökkencsre vadászott vele, aki addigra már békésen lelépett a hátsó kerítés egy kifeszített résén, hanem akadályt épített az újabb behatolás megelőzésére.

Menekülés közben belepottyant a tóba, és sziklásabb oldalán mászott ki, így az ágyban történő, éjjeli eseményelemzésünk legfőbb aggódási pontjai a következők voltak:

1. szegény kutyus, biztosan kaját keresett.....

2. reméljük, nem ütötte meg magát, mikor belepottyant a tóba

3. mi maradt az aranyhalakból és a növényzetből

4. reméljük, hogy nem szaggatta szét a tófóliát a körmével, mert nem szeretnék belegondolni, micsoda felfordulással járna, ha az egészet fel kellene szedni.......

5. hogyan foltozzuk be a lyukat a kerítésen

A reggeli terepszemlén felmértük a károkat: pár letört növény, ami úgyis már őszi elszáradásban volt, néhány beültetett cserepet kidöntött, és igen súlyos egyéniség lehetett, mert elmozdította az a hatalmas követ, aminek a tetején folydogál a víz, amit még nem tudom, hogyan fogunk visszavarázsolni, mert kettő gigantikus van egymáson, és többen mozgatták oda.

Reggel rettentő álmosan ébredtünk. Meg szegény kutya.