A felkelő nap sugarai először az én térfelemen kezdenek bekukucskálni az ágyunkba, s mivel még nincs árnyékolónk, semmi sem állja útját egészen addig, míg az arcomat éri, s olyan melegen süt, hogy megzavarja az álmomat és felébredek. Nem bántam, szép reggel volt, amolyan bámészkodós, gondolkodós, nemsietős....

Ő békésen szundikált még, éppen csak annyira, hogy kisebb szöszmötöléssel felébreszthető lett volna, de mégsem tettem meg, túl korán volt. Pedig nagyon szeretem ám, ha velem együtt ébred, s nem kell türelmetlenül várnom, míg felkel. Önződögvagyok. 

Leosontam lábujjhegyen a nappaliba, olyan sebesen és észrevétlenül, hogy az ebeket is sikerült megtévesztenem, pedig az már komoly dolog (bár mostanában előfordul, ha hajnalodik és fel kell keresnem a fürdőszobát, nem tartanak velem, ahogy régen, mikor még a fenti wc nem készült el, és le kellett caplatni a lépcsőn, hanem továbbdurmolnak). Még a tollasokat is megleptem, amikor megérkeztem a kalitkájukhoz egy fél almával a kezemben, furcsán méregettek, ahogy falatozni kezdték a reggelijüket.

Tettem egy papucsoshálóinges sétát a kertben, ahol minden olyan friss volt a mostanában hulló rengeteg esőtől és enyhébb időtől, s még az elszalmásodó részek is visszazöldültek, a tavat pedig benőtték a burjánzó vizinövények. Hajnalban különösen békés és varázslatos hangulata van.....

Mikor eltelt egy óra, és még mindig korán volt, de Ő csak nem ébredt fel, gondoltam, visszabújok még egy kicsit, úgyis ritkán van lehetőségem újra elaludni. Ahogy óvatosan elhelyezkedtem és felé fordultam, lassan kinyitotta az egyik szemét, résnyire. Szeretem, mikor reggel azt mondja "sziakisvörös", és éppen csak mosolyog....Szerinte megint addig mesterkedtem, zörögtem meg fészkelődtem, amíg fel nem ébresztettem, pedig most tényleg nem akartam!!!! Vagyis akartam, de mégsem tettem:-)

Lényegtelennek tűnő, eseménytelen, másnak unalmas lehet. Nekem fontos, emlékezetes és meghitt.

Megfogtuk a kispárnánkat, átöleltük és fejünk alá gyömöszöltünk a csücskét, s egészen közel húzódtunk egymáshoz, szinte összeért az orrunk, ahogy csak kevesekkel teszed, amikor mindent megláthatsz a szemében, amit olyan nagyon jól ismersz, de mégis mindig felfedezel benne valami mást, valami szépet...........Beszélgettünk, majd megállapítottuk, hogy fel kéne kelni, de csak nem akaródzott, végülis hová az a nagy sietsség így vasárnap???  Így fűztük a gondolatokat tovább, s tovább.... 

Már akkor tudtam, hogy leírom, mert különleges reggel volt.

Párnacsücskösbeszélgetősmiénk.