Levendula mező közepén állni az valami csoda, végtelen nyugalom, békés szemlegeltetés, igazi élménypillanat! Fogadni mernék, hogy valami hasonló boldogsághormonokat szabadít fel bennem a lilatenger látványa, mint a csokoládémajszolás.....

Szombaton kicsit kibővített szűk családi körben ünnepeltük meg Öcsibogyó születésnapját, mivel rajtunk és a szülőkön kívül jelen volt még kedvencunokaöcsém (na jó, Ő az egyetlen unokaöcsém, de tuti, hogy ha sok lenne, akkor is Ő lenne az igazi:-) a feleségével, mivel a két fiú amellett, hogy erős rokoni szálak kötik össze őket (anyáik ikrek), még a legjobb barátok is születésük óta, tehát egy ilyen jeles nap elképzelhetetlen lenne nélküle.

Ezen kívül még négyüknek tartottuk a születésnapját, így szinte mindenkit ünnepeltünk rajtam kívül, és Joepapa is kimaradt a szórásból. Kívánságra készítettem almatortát, kettőt is, mert az öcsém külön kért magának egyet, meg meggylevest...Igaz, tudják, hogy mondjuk úgy tízféle eledelt vagyok képes ehetően elkészíteni, nyilván biztosra mentek.....

A nagy sütögetés, bolondozós beszélgetés és a kimaradhatatlan csoportkép készítést (mindig összeterelem a bandát, és megörökítem az egész társaságot, ez már hagyomány. Jófejek, mert ahhoz képest, hogy húzzák a szájukat, hogy teli hassal kell felállni, rendeződni, "vízeséééééést" mondani, ha repül a kismadár, már másnap a csoportképet követelik tőle mailen....) követően pasi kivételével (aki otthon maradt őrizni a házat, de igazából az időmérőt nem akarta kihagyni.....) felvonultunk a levendulásba.

Akkor a legszebb, amikor éppen megy le a nap, már nem is látni a korongját, így különleges fénnyel borítja be a mezőt, és valahogy megélénkíti azt a varázslatos lila színt, mindezt pedig belengi az a pompás, erős illat!!!! Hjaj, ez a boldogság!!!

Mi lányok büszkén feszítettünk az általam kiosztott kosarakkal, fűzfakaspókkal, metszőollókkal, és bementünk a sűrűjébe levendulát szedni.

Másnap semmi mást nem csináltam, mint reggel felkuporodtam a kanapéra, ölemben a hatalmas kosárral, és csokrokba rendeztem az előző este bedobált szálakat, s csak néha-néha álltam fel megmozgatni az elgémberedett végtagjaimat. Közben pasi prezentációt írt, bement a munkahelyére kinyomtatni, majd visszatért egy mézestejessel, és legnagyobb csodálkozására éppen ugyanúgy talált, ahogy pár órával azelőtt otthagyott: lábam között a levendulahalommal, ami csak nem akart elfogyni, körülöttem az összes ebbel, akik persze élvezték, hogy biztos simogatási- és odabújós pontként mindig megtaláltak az ágyon, és kihasználták ennek minden előnyét.

Így sötétedett rám, s harmincvalahány fellógatós levendulacsokrot készítettem, valamit egy teli tál levágott virágfejet, amit kis párnákba tömködök, és a ruhák közé teszem.

Mindenhol lógnak a levendula bokréták, szerte a házban, a tavalyiakat meg összegyűjtöttem egy kosárba, nem volt szívem kidobni.

De persze még nem elég, levendulából sosem elég, így ha lesz rá időm, valamelyik este Anyival is kimegyünk egy nyugalomterápiára, dudorászni a naplementébe.

Levendula-la-lalalalala.....