Majd persze hazaviszem, és csináltatok neki egy szép keretet, öreg, kopott fából, mert mást nem is tudok elképzelni hozzá, és felteszem a falra. De ma még idetámasztottam az íróasztalom mellé, és néha-néha elidőzik rajta a szemem, keresem a jelentéseket, az aprócska üzeneteket, titkokat, melyeket magában hordozhat, és közben mosolyt csal az arcomra.

Nem is tudja, hogy milyen örömet szerzett nekem, bár próbáltam kifejezni, ahogy leviharzottam -éppen ült a monitor előtt és dolgozott, észre sem vette, hogy beléptem- és egyszerűen a hátára borultam és szorosan átöleltem, s egy jódarabig nem engedtem el. Mint ahogy én sem tudhatom, hogy mit jelenthetett neki (bár kérdésemre, hogy milyen indíttatásból született, azt válaszolta, hogy szerelemből), milyen emlékei fűződnek hozzá....Teljesen odavagyok!

Nekem adta. Nekem. Csak úgy.

Reggel vidáman érkeztem, kezemben lóbálva a kiürült mézestejesem elhozóspoharát, amiből persze már egy csepp sem maradt, mire ideértem, s mielőtt a szombámba vettem volna az irányt, beköszöntem a csajoknak, akik velem ellentétben nem voltak felvillanyozva, merthát végülis hétfő van.... Vállrándítással és kissé lehangolódva trappoltam be az asztalomhoz, ledobtam a táskámat, majd megpillantottam a monitorom előtt odatámasztva ezt a csodás, lélekmelengető ajándékot, rajta a nevemmel!!!

Té, a kollégám, akiről nem tudok túl sokat, de annyiból is leszűrtem, hogy nagyonjóember, akinek értékes a barátsága, és még sok-sok szépet lehetne róla mondani... Valamikor régen, kitudjamikorésmiért, lerajzolt egy szerelem ihlette angyalt, de nem akármilyet ám! Egy szeretetreméltót, titokzatosat, megfejteni valót, pont olyat, amilyen Ő maga is.

Nekem adta. Nekem. Mert eljutott hozzá egy fél mondat, hogy angyalgyűjtő vagyok.

Csak úgy. Nekem.