Felfogtam a hajamat a fejem tetejére, és vártam, hogy bekapcsolja a láncot a nyakamon, ahogy szokta, de ahelyett, hogy megtette volna, a nyakbavalómmal a kezében kiviharzott a konyhába, "megvizsgálom, hogy biztonságosan záródik -e" mormogta.....Na, már ekkor gyanakodtam.

Pár nappal ezelőtt, hazafelé tartottunk a kisborssal, mikor huncutul közölte: "van egy meglepetésem a számodra!" Azt hiszem, ebben rosszabb mint én, bár én is nagyon nehezen tudom megállni, hogy ne adjam oda az ajándékait már a beszerzésük napján, és nagyon erősen vissza kell fognom magam, hogy ne is célozgassak arra, hogy micsoda jópofa meglepetésben lesz része hamarosan:-)

Álltunk a dugóban, Ő elkezdett kotorászni az ülés mögötti táskájában, majd elővett egy kis, fényes dobozkát, és izgatottan átnyújtotta felém. Felpattintottam a fedelét, és kivettem a csillogó láncot, amit a mostani helyett vett nekem (néha ebben alszom, és helyenként megtörtem már...).

Szeretek egy-egy ékszert hordani, amolyan örök darabok, és hűséges is vagyok hozzájuk, így aztán nincs is igazán sok belőlük. Van egy fülbevalóm, ami megszólalásig hasonlít a Dagi mamámtól örökölt darabhoz, benne igazgyönggyel és egy-egy kis kővel, amit nem mertem hordani, mert féltem, hogy elhagyom, így időnként megnézegettem és felpróbáltam, majd visszatettem a kopott dobozkájába. Sok évvel ezelőtt, mikor hűtőgépre gyűjtöttünk, pasi beállított a munkahelyemre, és eldugott a táskámba egy picinyke bársony dobozt. Sokáig nem mertem kinyitni.........Mikor rászántam magam, megláttam a mami fülbevalóját, ill. annak pontos mását. Utána sokáig nem volt hűtőgépünk:-))) Viszont azóta nem is vettem ki a fülemből a gyöngyöket, fontosak nekem.

A láncot, rajta egy picinyke kővel, finom kis foglalatban, szintén Tőle kaptam, s egyáltalán nem szeretném lecserélni. Sajnos, az új láncom annyira vékonyka volt (bár tényleg gyönyörű darab), hogy a kis kövem mindig elfordult rajta...vissza kellett vinni.

A lejtőre felérve megfordultunk, és elvitt az ékszerészhez, ahonnan a meglepetésem származott, és javasolta, hogy találjunk egy másik láncot a medálomhoz, de nem jártunk sikerrel.......

Mindketten nagyon le voltunk törve....Ő azért, mert nem találta meg a tökéletes darabot, én meg azért, mert inkább megmondtam őszintén, hogy nem az igazi, és ezzel csalódást okoztam Neki.

Megszokott mozdulattal végighúzom az ujjamat a megtört láncon, megszorítom az aprócska követ....ismerős és megnyugtató érzés, hogy ott van.

Egy darabka Ő:-)