Gondoltam, ha fél hatkor hívok egy taxit, akkor kényelmesen odaérek Meske munkahelyéhez, negyed óra biztosan elég lesz, ott beszéltünk meg randit a csajokkal, ill. felkapom őket a találkozási ponton, és kocsival tesszük meg azt a harminc métert, mivel belecsapott a szél és az eső is eleredt, és nem szándékoztam elázni (drámai következménye lett volna: a bebárányosodás=a hajam, beleértve minden kis bébihajszálat külön kunkorokba rendeződik, és úgy nézek ki, amolyan zrínyimiklósos fazon leszek.....), míg átmegyünk a közeli kávézóba.....Már negyed órája lógtam a kapuban, mikor felhívtam a taxisnőcit, és finoman érdeklődtem, mégis merre lehet az autóm?????
Mire ő -egyáltalán nem finoman- közölte, hogy jaaaaaaaaaaa, hát eddig nem találtak autót, úgyhogy éppen most sikerült kifogni valakit......(amikor meg feltettem azt az egyszerű kérdést, még mindig bájosan, hogy vajon miért nem szóltak vissza nekem, hogy ne kelljen lengedeznem az ajtófélfába kapaszkodva feleslegesen, méginkább ingerülten válaszolt, hogy éppen most akartak volna, mit türelmetlenkedem..Oké, akkor nem teszem.....) Na de mégis mikorra ér ide???? Onnantól még újabb negyedórát rostokoltam a munkahelyem és az utca határvonalában, mert visszamenni nem volt már kedvem, kint meg nem láttam a hajamtól, annyira fújt a szél. Végül vagy húsz percet késtem, ami főként azért volt kellemetlen, mert Meske és Hencsó még nem is ismerték egymást, csak leveleztek (de azt igen sűrűn, mert alig pár hónapja, hogy összehozta őket a babavárósdi, és a közös küzdelem, meg én), és én lettem volna az összekötőkapocs, bár mire megérkeztem, ez egyáltalán nem látszott rajtuk:-)
Kezdem a szomorú hírrel, amit már reggel megosztott velem Meske, mert sajnos nem sikerült az első mesterséges próbálkozásuk, így még várnia kell az kisbabájára....... Előző este tudta meg, kibőgte magát, kicsit elkeseredett, de szerencsére már jól van, ami annak is köszönhető, hogy tüneményes, mosolygós csajszi és tele van pozitív energiával. Úgyhogy nem kesergünk többet ezen, előre kell nézni és felkészülni a következő "akcióra". Kicsit tartottam attól, hogy miként viseli majd a csajosbabásbeszélgetést, főleg így, hogy még egy napja sincs, hogy megtudta a hírt, és talán Hencsó meg nagy dolgokat készül bejelenteni.....
Nagyon élveztem ezt az édes-bús beszélgetést, melynek keretén belül a hangulati grafikonunk bejárta az egész skálát, könnyeztünk a sírás és a nevetés miatt is. Hencsó elmesélte az egész történetét, melyenek az egyes szakaszait ismertem ugyan, de így egyben még sosem hallottam, és csak mondta, néha megállt, megtörölte a szemét, nagy levegőt vett, és folytatta. Na, Ő meg egy másik olyan ember, aki annyira kedves, bájos, szeretnivaló egyéniség, hogy tényleg nem értem, miért kell ennyit küzdenie azért, ami másnak természetes.....Elmondta, hogy milyen volt, amikor hallották a kisbaba szívhangját, és kiderült, hogy méhen kívül rendezkedett be, ahol ugye nem maradhatott, így el kellett venni tőlük....Aztán ott van a sok beavatkozás, fájdalmas és kínos vizsgálat, majd a sikertelen lombik program első megélése, csalódások, elkeseredés, majd újbóli építkezés a reményből....
De hiába faggattuk Meskével, nem volt hajlandó elárulni semmit sem, egy szót sem, sőt, próbált nem mosolyogni, ha találgattunk, bár időnként majdnem belesétált a csapdánkba, pl. akkor, amikor hirtelen mozdulattal odakaptam a fejemet, és megkérdeztem tőle, hogy nem szorítja -e a melltartója.....Kicsit gondolkodott, majd elmosolyodott, és azt állította, hogy nem, nem, nagyon is kényelmes, kicsit sem szorítja a cicijeit.....
Meskével többször is használtuk a mi közös, szokásos összenézésünket: egymásranézünk rafináltan, és közben a szokásos ühüüüüüüm hangot hallatunk, ami annyira jellegzetes és mindig nagyon jól szórakozunk rajta. De Hencsó nem tört meg, még akkor sem, mikor megfenyegettük azzal is, hogy felhívom a férjét, és visítok a telefonba, hogy "jaj, a feleséged elmondta, de szuper!!!!!!!!!! ", és akkor ezzel őt bekerítem, és elmondja majd magától a nagy titkot.
Nem lennénk jó titkosügynökök......
Abban maradtunk, hogy még várnunk kell két hetet, és akkor, csakis akkor beavat minket a nagy és remélhetőleg boldog titokba!!!!! De mi úgy látjuk, hogy a pocakja is gömbölyödik!!!!!:-))))
Hogy miért vannak egyre többen, akik évek óta sikertelenül próbálkoznak, küzdenek, hogy édesanyává válhassanak???? Ó, erről már sokat lehetett olvasni, táplálkozás, fertőzések, régi betegségek utóhatása, idegeskedés, hajszolt életmód, ki tudja....
Aztán ott vannak a gólyák, akikből egyre kevesebb lakik nálunk, mert tönkreteszik a fészküket, vagy az addigi kérójuk köré építenek forgalmas utakat, és már nincs kedvük visszaköltözni....
Szóval, szerintem a stresszes gólyák miatt is lehet....
