Ma ismét belevetettem magam a kampányok sűrűjébe, és bogózgatom az elmúlt három nap eseményeit, válaszolgatok a mailekre, egyszóval próbálok ráhangolódni az előttem lévő kockás füzetben pontokba rendezett és megoldásra váró feladatokra. Ami a legjobban nyomaszt, az egy nagy tender, amit már 2. hete tolok magam előtt, bár igaz, hogy csak január végén prezentáljuk.

Reggel annyira le voltam lombozódva, hogy be kell jönnöm, és sehol egy karácsony, vagy valami hosszú szünet, amit várni lehet, hogy otthon lehessünk, belesüppedhessünk a semmittevésbe, és élvezzük a házat, a kertet, a kutyák és madarak társaságát, és főként együtt lehetnénk....A kocsiban a párom minden érvet felsorakoztatott, hogy miért kell jókedvűnek lennem, mint pl: "nézd, süt a nap, van szerelem, van szeretet, van házunk, mindjárt jön a hétvége, itt ülünk együtt", és ezek mellé én magam is belegondoltam, hogy be kell tennem a nagy fenekemet a saját kis szobámba, egy szép irodába, mi a fene bajom van, mégsem a szenet kell fehoznom a bányából, vagy futószalag mellett csirkéket pucolnom (húú, láttam olyat, és borzalmas), de csak pillanatnyi enyhülést hozott a lelkemben mindez. Na jó, nem drámai a feszültség, de olyan keveset vagyunk otthon!!!!

Közben megnézem a sok baba fotót, amit az új anyukáktól kaptam, mert valamiért hiába éreztem úgy, hogy tavaly mindenki szült az ismerettségi körömben, mégis újból tömeges meghívásoknak kell elegettennünk, és újabb bébi boltokat kell felkeresnünk, mert ismét hárman is szültek a szűk környezetünkben.

És persze azokról nem is tettem említést, akik már várják, mint pl. Krisztike, aki 14. hetes, és akik nagyon tervezik, mint pl. két kolléganőm, aki közül az egyik speciális talpmaszírozásra is jár, hogy sikerrel járjon, és persze a szomszédainkra, akik meg a harmadik babájukon dolgoznak, és rendszeresen számonkérik tőlünk, hogy ugye mi is kellő intenzítással koncentrálunk -e a témára.......De persze nem, mármint nem összpontosítunk a "gyártásra", mert szeretnék még idén dolgozni, meg az év első felében diétázni, meg a szokásos érveimet veszem elő, amivel szépen felépítem, alátámasztom, hogy miért kell nekünk még várnunk.

Egy kedves kolléganőm, a talpmaszírozós, aki most elmegy tőlünk (1,5 hónapja felmondott), és akivel természetesen rendszeresen átgyúrjuk a témát azt mondja, hogy a párom és én annyira jó szülők leszünk, és azért nincs még kisbabánk, mert odafönt a kis lelkek vitatkoznak, és nem tudják eldönteni, hogy ilyen jó helyre ki is jöjjön:-))) Jó lenne ezt elhinni, és hagyom is magam ebben ringatózni, mert sokkal szebb, mint az, hogy azért nincs, mert nem akarunk, és mert évről évre tologatom, és várok egyfajta ideális állapotra.

De a legeslegjobban már Anyukám szeretne egy unokát!!!:-)))