Általában nem okoz gondot, ha meg kell fogalmaznom az érzéseimet. Igaz, sokszor nem adja vissza olyan árnyaltan a szövegem a lelkizenémet, mint ahogy szeretnék, de legtöbbször sikerül lefestenem a képet, vagy találok egy hasonlatot, stb. Na most nem találok semmit, ami megfelelő lenne és azzal sem vagyok tisztában, hogy mit érzek.....

Nehezen viseltem az egész hormontuningot (mit csodálkozom, eddig dalolászva szúrkáltam végig az elmúlt két évet, viseltem a kudarcokat, elsirattunk három bennem fejlődő kicsikét), volt itt nehezítő körülmény rendesen. A lombikprogram legrosszabb része az a kb. 12 nap, ami a beültetéstől a vérvételig (tesztig vagy első kimaradásig vagy éppen lajosig, stb.) eltelik. Várakozás. Izgulás. Rettegés. Remény. Boldogság. Beleélőslelkesedés. Minden apró jelnek komoly súlya van, még akkor is, ha előtte megfogadjuk, hogy nem foglalkozunk semmivel, nem tesztelünk korábban, nem olvasunk fórumokat, egyszerűen csak vagyunk. Ugyanazon jelekért egyik pillanatban erpdesek az örömtől, hogy ez bizony terheség, majd két óra múlva leverten fekszem és negatívként értékelem. Simogattam a hasamat, elképzeltem Őket, ahogy Nünüvel szaladgálnak majd, hogy Nagyika egyforma sapkát köt nekik, ahogy Nününek eláruljuk majd, hogy kistestvére lesz (Nünü.....egy tünemény.....többször felhozta a témát, pedig nem mondtuk neki most sem. Egyik nap a kocsiban megszólalt: "Apa, Anyacának hamarosan kisbabája születik!" - elmagyarázta, hogy a fejéből tudja, onnan, hogy annak szokott fájni a pocakja, akiknek baba fejlődik benne. Mivel többször beszélt már erről a beültetés óta, gondoltam, megmondom neki, hogy majd csak egy hét múlva derül ki, hogy fejlődik -e egy kisbaba a hasamban. Erre Ő viruló fejjel: "Akkor nagyon fogok izgulni, hogy a doktorbácsi azt mondja, hogy igen!"). Máskor meg ürességet éreztem, hogy nincsenek már velem. Lett volna mit lejegyeznem, a kavargó lelkem viharait az itteni füzetembe rögzíteni, de nem volt kedvem hozzá. Míg pár nappal ezelőtt (talán négy-öt napja) el nem kezdődött a rókafíling. Annyira örültem a hányingernek, mint senki más!:)

Nem köthető reggelekhez, és eleinte csak azt hittem, képzelődöm a hányingert is. Aztán mikor kakaót kívántam (nem szoktam  inni), és elkészítettem egy nagy adagot Nününek, Farkasnak és magamnak és a három bögrét töltöttem volna fel tejjel, az utolsó pohár előtt megálltam és azt éreztem, hogy egy kortyot sem tudnék inni abból, amit egy pár perccel ezelőtt annyira akartam. Kikívánkozott belőlem egy "halló róka" bejegyzés, de mire leültem volna megírni, már azon jajgattam magamban, hogy mi van akkor, ha csupán egy újabb vírus? Vagy a sok fehérjétől van hányingerem? Közben meg továbbtekergett bennem egy erős szál -annak ellenére, hogy keményen igyekeztem elnyomni magamban, nehogy megint csalódás érjen, mint ahogy sokszor ezen a téren-, és hittem, hogy ha a 11. napon (tegnap) csinálok egy reggeli tesztet, füstölögni fog a második csík, mert a hányinger olyan korán jött, hogy tuti mind a hárman itt vannak velem. Elővigyázatosságból nem tartunk itthon tesztet. Tegnap hajnalban viszont már annyira ki voltam borulva, több napja szinte nem is alszom, remeg a kezem az idegességtől (tudom, hogy nem kéne, de most ez úgy sok ahogy van), hogy Farkasnak megmondtam, belepisilek egy üvegbe és az ovi felé félúton megállunk a patikánál és megcsinálom a kocsiban. Vett valami vacak ficni tesztet, olyan vékony papirka, hogy ilyet még nem láttam. Lógattam, negatív. Letaglózva mentem be a gyerekkel az oviba (ott ülök két napja vele, ma maradt ott egyedül először - új hely, új stratégia, de erről később), megint nem volt időm egy jót bőgni. Farkas később hívott, hogy hazalötykölődött a pisimmel, útközben vett egy másik fajta teszet, de az is negatív, mind a kettő. Rémes.

Délutánra bedurrant a fejem, aludtam másfél órát, majd bevettem dühösen egy panadol extrát (elvileg csak a simát szabad terhesen, de biztos voltam benne, hogy ennyi volt és a fejfájás is amolyan lajosjósló volt, előtte szokott így fájni a fejem). Elmúlt. Éjjel többször kimentem, mert megállt a szívem, mikor úgy éreztem, hogy megjött. De nem. Ma sem. Reggel otthagytuk Nünüt az oviban. SzÍvszaggatóan sírt, kiabált utánam, mint més soha. Gyomorgörcs. Farkas kérdezgette, hogy fáj -e a hasam. Na persze, hogy igen. Az idegtől legalábbis, de hogy mástól is, azt nem tudom.

Az intézetben már örömmel fogadnak, régi motoros vagyok. A recepción elmesélem, hogy tegnap negatív volt az ET (embrió transzfer rövídítése)-11. napon. Lebiggyedt száj, de bíztat, hogy reménykedjünk. Jó. Farkas megint tele van reménnyel, rám kevésbé hatnak a szavak, de nem mondtam le végleg Róla. A vérvétellány (szintén nem először szúrkál engem.....) szerint a 11. nap ló..ar, legyek pozitív. Hát ez volt a célom. Mikor lesz kész? 1-1,5 óra, doki majd telefonál.

Hazadöcögtünk. Sosem csináltam ilyet, de most úgy éreztem, nem bírok beszélni Csillagszeművel. Egyszerűen nem bírom felvenni a telefont, ha meglátom a számot és meghallgatni az eredményt. Nagyon féltem. Egész nap szorongattuk a telefont, de csak nem hívott. Míg végül a boltban megláttam a számát a kijelzőn. Nünüvel elvonultam a tésztasor mellett, vissza-vissapillantva Farkas arcára, ami nem árult el kitörő boldogságot, de lemondónak se tűnt. Jó darabig beszélgettek, hallani sem akartam, ugyanakkor azonnal tudni szerettem volna, hogy merre mehetek a lelkemmel. És tessék, az eredmény: hcg a 12. napon 40. Negyven!!??? Ami annyit jelent, hogy terhesség van, de nagyon kevés ez az érték. Normál esetben nem aggódna, mert ilyen értékkel simán ment végig terhesség, de ismerve az előzményeket, mégis ezt teszi. Pénteken megint vérvétel és addigra legalább duplázódnia kell. Leforrázott a hír. Szinte pont ugyanúgy, mint fél évvel ezelőtt. Miért nem lehet, nekünk egy teljes nem, vagy leginkábbis egy százszázalékos igen????? Mi lesz most? Ha nem nő a hcg, megint hetekig, hónapokig lógok majd a semmiben? Hogy fogom kibírni? Egyáltalán most hogy bírom? Az nem lehet, hogy megint ott van, fejlődik és cserbenhagyja a szervezetem!? Egy mákszemnyi élet. Nem is tudom, mit gondoljak, hogy álljak hozzá az elkövetkező napoknak. Kiborulnék, úgy igazán, de nem tehetem, mert akárhogyis, akárholis, Ő ott van, kapaszkodik. Vagy kapaszkodott. Szomorú vagyok és tele kérdőjelekkel.