Érdeklődtem a pénztárnál, hogy vajon a bevásárlóközpontban van -e állatkereskedés, mire a hölgy megkérdezte, hogy mit szeretnénk venni. "Teknősöket a tóba" - válaszoltam, mert valóban azért indultunk el reggel. "És cicát a szárazföldre" - tette hozzá Nünü. Nagy vágya egy cica, vagyis most már kettő, akiknek nevet is adott: Gombóc és Nudlikata. Egyelőre se teknős, se cica. Előbbiről majd később, egy halas posztban, utóbbiakról akár most is beszélhetünk:)

Van három szőrös gyerekünk, meg egy tollas, meg aztán sok-sok hal a kertben, meg békák és egyéb arra bóklászó élőlények (süni, mókusok, madarak, sőt, még őzike is járt felénk, minap pedig berepült egy fácán, tücsökzenére alszunk el és madárdallal ébredünk), meg Nagyiéknál a Mici. Mindegyikükkel remek kapcsolatot ápol Nünü, ám valamiért (az általános állatimádaton belül, és a kimagasLÓ lóimádat mellett - még a bogarak páncélját is simogatja, gond nélkül fogja be a békákat, odavan a csigákért és csigatelepet üzemeltetünk a kert árnyékos végében) macskarajongó. Ha lát egyet, legyen az kicsi vagy nagy, megvadulva rohan utánuk és szeretgetni akarja Őket. Rendszeresen felkeressük a közeli macskás házakat, ahol "ciceg" nekik és ha sikerrel jár, fejhangon boldogoskodik, szeretgeti azokat, akik hagyják. Vörös cica az álma. Gombóc. Megbeszéltük, hogy ha valahol, egy menhelyen, vagy az utcán találnánk egy egészen, de egszéne picikét (mert a kutyáink mellett csakis egy legapróbb beszoktatásával próbálkoznék, és kerti cica lenne), akit meg kell menteni, akkor megtesszük, és lesz egy cicánk is. Addig is "imádja a Csodakutyáját", Fügit, akivel a legszorosabb a barátságuk a sok nálunkállat közül.