Pár napja tavasz volt. Imádtuk. Ők a vakondtúrásokat takarították el, lapáttal, vödörrel és traktorral. Én pedig néztem Őket.

Azt hiszem, vagy inkább úgy képzelem, hogy mikor Bogyó elment, mikor beültünk vele a kocsiba, az ölemben volt az élettelen kis madártest, Nünü pedig mellettem volt a babaülésben, és azt mondogatta, hogy alszik a Bogyóka.....szóval akkor talán Nünü megérezhette Bogyó lelkét, ahogy távozik. Utána nem nagyon beszélgettünk róla, csak egyszer, és megmutattuk neki Bogyó helyét a kertben, hátul, a rózsák tövében, a fügefa mögött.

Sosem mondtuk, hogy nézzük meg a helyét, amelyet kövekkel raktunk ki, és nem is mutattuk többé neki. Ennek ellenére Ő mindig megnézi, egy picit elidőzik nála és visszaszalad hozzánk. Mint ezen a tavaszi napon is. Ahogy elővette a műanyag markolóját a "palotából", az első dolga az volt "Megmutatom a markolót a Bogyónak", felkapaszkodott a lépcsőn, elsétált a fügefa mögé, megállt az ágyás mellett és ezt mondta "Nézd meg Bogyóka, milyen markolóm van. Megyek segíteni Apacának, lapátoljuk a vakondtúrást lapáttal."

A legnagyobb természetességgel teszi mindezt, s én egyelőre nem tudok és nem is akarok semmit hozzátenni vagy rászólni. Csak meghatottan figyelem az érzékenységét.