Ültünk az asztal két oldalán, ugyanabban a szobában, ugyanazzal a bíztató kék szempárral szemben, ugyanazzal a gyomorgörccsel, mégis mosolyogva. Szinte minden ugyanaz. Leszámítva a legcsodálatosabb dolgot, hogy a konzultáció végén a mi Szupercsirkénkről csevegütünk Csillagszemű doktorunkkal. Van már gyerekünk! És ez, a meddőségi klínika falain belül méginkább számít.
Bár régen azt hittem, ha sikerül az inszemináció, s itt lesz velünk Nünü, oldódik majd a feszültség bennem, s reméltem, az izgatottság, a várakozás ugyanaz lesz a második babánál is, ám nem sóvárog ilyen fájón a lelkem, s nem azonnal akarom majd Őt. Nem így lett.
Jövő héten ismét nagyító alá kerülnek a hímivarsejtek, s újfent megnézzük, szabad -e a séta a petevezetékeimben, rendben vannak -e a hormonjaim, a vizeletmintám és a vérképem. Ha mindenhová pipa kerül, úgy néz ki, augusztusban mehetünk inszeminációra.
A klínikát elhagyva a lelkem csalamádé. Minden van benne. Egyrészt egymásra vigyorogva jöttünk le a lépcsőn, majd Farkas "indul a kistesó project, Szupercsirek2 akcióra fel!" buzdítással szorította meg a térdemet, s én is ilyen lelkes vagyok, s megnyugtató, hogy valami elkezdődött. Jó helyen vagyunk, jó kezekben, ismerős arcok és ismert vizsgálatok várnak ránk. Megteszünk mindent, ami a lelkünkben már itt mosolygó gyermekünkért csak lehet. Ugyanakkor a felsorolt vizsgálatok, a terhességi cukor miatti lehetséges megmaradt akadályok miatt előre aggodalmaskodom, és belémköltözött egy kisadag félsz, hogy mi van, ha valami nincs rendben, mi van, ha nem jön hamar a baba és kifutunk az időből. S persze örüljünk, hogy van már egy gyerekünk, meg annak is, ha a második "simán összejön", meg mit telhetetlenkedem, pofátlankodom itt, amikor másnak még egy sem adatik meg, de úgy, de úgy szeretném, ha nemisolyan sokára háromgyermekes családdá érhetnénk. Akarom és kész. Nagyon.
Megint csak átsuhant az agyamon egy kis miértezés, de elkergettem mindet, mert nem is lényeges már. De azért csodálkozni csak lehet, hogy vajon ha ennyire tudjuk szeretni egymást lassan már húsz éve, miért nem akarnak találkozni a sejtjeink csakúgy? Meg azon is, hogy ha ennyi mindennek kell klappolnia, csupán néhány napon termékeny egy nő, mégis miként lehet, hogy az, aki még védekezik is, mégis folyton teherbeesik? Meg hogy sorbanállás megy az abortuszért? Na mindegy is. A mi történetünk ezzel együtt kerek.
Izgalmas, érzékeny, reménykedős, fájdalmas és szépséges időszak következik.
Az ábrándozások után elkezdődött a megvalósítás.
