Bozontos szőrkupacokból illatos pucckutyákká változtatta az egész bandát a kedvenc ebfazonoló barátnőnk, de ahogy az lenni szokott, Benő egyik farkaskörmével nem tudott megbírkózni, mert vagy annyira ficánkol és tiltakozik a művelet ellen (már nem az ebfodrász, hanem heves vérmérsékletű terrierünk), hogy nem lehet lefogni, vagy rövid idő alatt képes visszakunkorodni a körme oly mértékben, hogy ne lehessen egyszerűen lenyisszantani.

Bepakoltuk a büdöslehelletűeket a kocsi csomagterébe, hogy felkeressük a helyi állatgyógyítót, de kivételesen szabadságolta magát, így elautóztunk a messzebb lévő állatkórházba, ahová anno a találtkutyát is bevittük.

Bediktáltam a jelenlévő négylábúink névsorát, korát és panaszait, majd rövidke várakozást követően, összetekeredett pórázok által nehezített botladozással beestünk a vizsgálóba.

Mint kiderült, mind a három szőrgyerekünk fogkövét el kellett távolítani, ami esetükben altatással jár, így két órára ott kellett hagyni a teljes csapatot az orvosnál. Rémes érzés volt. Görcsösen kapaszkodtam Alfiba, aki a legidősebb, már tíz éves, és annyi műtéten esett át szegénykém, többek között az orrát is operálták, s azóta is nehezen veszi a levegőt, meg aztán remegett is, mint a kocsonya, s neki sem akaródzott elengedni engem. Farkas úgy fejtett le minket egymásról, majd kivonszolt a rendelőből, miközben én hangosan soroltam a dokinak, hogy kinél mire vigyázzanak, és nehogy szétválasszák őket, és mindegyik milyenszelíd és puszilkodós...............

Mikor visszatértünk, megkönnyebbülve hallottuk Alfi egyértelműen beazonosítható égtelen süvöltését, ugatását, amely átjárta az egész épületet.

A fogaik fehéren csillognak, Benő körme már nem kunkorodik, de a lehelletük még mindig ölős, bár én nem bánom:-)

Fent a kozmetikus előtti, itt pedig az utáni helyzet: