Nem a legelőnyösebb pelenkás kép rólam, tekintve az összenyomott, jóllakott fejemet, mégis nagyon kedves nekem, s a legjobb az, hogy jó harmincnégy évre rá még most is el lehetne kapni egy-egy hasonló pillanatot, amikor Anyika és Joepapa puszija közé préselődöm.

Már nem is tudom, hogy a képről jutot -e eszembe a pár nappal ezelőtti bömbölésem, vagy akkor, mikor elkenődtem Náluk, és ugyanígy körbevettek, akkor ugrott -e be ez a fotó.

A héten itthon dolgoztam, s csupán egy fél napot töltöttem a szüleimnél, akiknek éppen magyaráztam a cukros meg a sósdiétám lényegét, mert Joepapa kedvesen elémtolt egy doboz biotúrót, hogy egyek belőle, mert nekem hozta, aztán végigsorolta a gyümölcsöket, hogy azokból is mind falatoznom kell, de legalább a szőlőt kóstoljam meg, az a kedvencem. Ekkor ismét felolvastam, hogy az pl. tilos, és hogy már megettem a reggelimet, meg különben is, az a hatalmas alma több, mint amit tízóraira megehetnék, ami majd egyébként is csak két óra múlva lesz, és nem csipegethetek kedvemre az étkezések között.

Ekkor felajánlotta, hogy írjam össze, hogy mit hozzon nekem, mert elmegy vásárolni, és szeretné, hogy semmiben se legyen hiányom..... Valahol itt jött ki belőlem a feszültség, meg a félsz, mert persze, bonyolult ez a diéta, mert számolgatni kell, és sokkal könnyebb lenne, ha kihagyhatnék étkezéseket, vagy nem kéne hatszor letolni a torkomon mindenféle szénhidrátokat, amikor nem is kívánok enni, meg használhatnék némi sót, vagy bekaphatnék időnként egy szelet sajtot, de nem is emiatt aggódom, hanem csakis a Migyerekünkért szorongok, hogy nehogy valami baj történjen vele odabent, amit nem láthatunk, ezek miatt a nyavalyák miatt, amik kijöttek rajtam/bennem.

És ekkor borultak rám kétoldalról, s bár Joepapa berzenkedett, hogy azt gondolta, hogy kemény csaj vagyok, meg nehogymár pityeregjek egy ilyenen, de ugyanúgy rámbodorodott, akárcsak Anyika.

Gyereknek lenni most is jó.